2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Máért: "tárgyilagos, realista" nemzetpolitikát akar Orbán Viktor

2010. november 05. 16:46, utolsó frissítés: 17:10

A miniszterelnök szerint tárgyilagos, realista nemzetpolitikára van szükség, amelyben egy percre sem szabad elfelejteni, hogy az "egységes magyar nemzet létezik". Orbán Viktor a hatéves szünet után pénteken a Parlamentben összeülő Magyar Állandó Értekezleten (Máért) azt mondta: a Máért léte azt mutatja, megvan bennünk a szándék, hogy a magyarok könyveit együtt írjuk.


A miniszterelnök elmondta: a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazást úgy értelmezte, az akkor hatalmat gyakorlók arra akarták rávenni az embereket, hogy "külön-külön írjuk a magyar nemzet nagy könyvét". Orbán Viktor szavai szerint ez egy beteges politika. Az idei országgyűlési választás azonban válasz volt 2004. december 5-re, szakítottak ezzel a beteges gondolkodásmóddal - hangsúlyozta. Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a 2004-es népszavazáson az igenek többségben voltak a nemekhez képest, és ez erkölcsi kötelességet jelent azon kormány számára, amely először kap lehetőséget ennek kijavítására, hogy meg is tegye. Felidézte, a parlamentben nagyon nagy arányú támogatást kapott a kettős állampolgárságról szóló javaslat.

Orbán Viktor kiemelte, szakítani kell a hamis realistákkal, akik azt állítják, Magyarország sorsa önmagán kívül dől el; ebben a gondolkodásmódban ugyanis nincs jövő.

Tárgyilagos, realista nemzetpolitikára van szükség, amelynek kiindulópontja, hogy egy percre sem szabad elfelejteni: az "egységes magyar nemzet létezik" - mondta, hozzátéve, ez a garancia arra, hogy soha többet ne lehessen a nemzetpolitikában olyan hibákat elkövetni, mint amilyenek az elmúlt hat évben megnyomorították sokmillió magyar ember életét. Hozzátette: ezeknek a hibáknak az elkerülésére soha vissza nem térő lehetőségünk és esélyünk van.

Kiemelte: arról szó sem lehet, hogy a nemzetpolitikai szempontokat és nemzetstratégiai érdekeket a külpolitikai reláció érdekei alá rendeljék. Pont fordítva, az összes külpolitikai relációt annak fényében kell alakítani, hogy a nemzetstratégiai felfogásból mi következik. Ugyanakkor az is világos, hogy a nemzetközi kapcsolatok rendszere radikálisan változóban van. A korábban nagyon gyakran ideológiamotivált kapcsolatrendszerek át fogják adni helyüket az ideológiamenteseknek.

Magyarország speciális küldetése, túl azon, hogy törődik a saját nemzetpolitikájával, egy közép-európai együttműködés kialakítása a gazdaságban, az infrastruktúrában, a fejlesztéspolitikában, s talán a katonai együttműködés lehetősége sem zárható ki, természetesen a NATO és az unió keretein belül - fejtette ki.

A magyar politikai rendszer áprilisban előállt stabilitása adta lehetőségtől - mint mondta - nem szabad megijedni, és nem is kell bevárni bizonyos intézkedésekkel a Magyarországnál stabilabbnak tűnő háttérrel rendelkező országokat. Példaként a bankadót említette, hozzátéve: mindenki tudta, előbb-utóbb lesz bankadó, de Magyarországnak sem ideje, sem lehetősége, sem szüksége nem volt arra, hogy bevárja Európa többi országát. A többi intézkedéssel is mind így állunk - közölte. Azok az intézkedések, amelyek némi értetlenséget, furcsálkodást váltanak ki, mind indokoltak a jövő szempontjából, s előbb-utóbb meg fognak jelenni más, a nyugati kultúrkörhöz tartozó államok döntéseiben is - vélekedett.

Rámutatott: ez az egy év áll rendelkezésre, hogy Magyarország megújuljon. Orbán Viktor a modellértékű változtatások között említette az arányos adórendszer bevezetését, az együttműködésen alapuló gazdaságpolitikát, amely a nemzetközi nagytőke részvételére is igényt tart a teherviselésben, a nyugdíjreformot, valamint a közigazgatás átalakítását, amelyet az elkövetkező egy évben végre kell hajtani. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS