Chile: felszínre érkeztek az első bányászok
2010. október 13. 08:57, utolsó frissítés: 10:26
Sikerrel menekítették ki a több mint 600 méteres mélységben rekedt chilei bányászok közül az elsőket. A "történelmi" mentési akció helyi idő szerint nem sokkal kedd éjfél előtt vette kezdetét.
Az első akit felhoztak, a 31 éves műszakvezető, Florencio Ávalos minden különösebb viszontagság nélkül tette meg a felszínre vezető utat a mintegy 400 kilós és 4 méter hosszú, cső alakú mentőkapszulában. A hatóságok őt szemelték ki arra, hogy elsőként hagyja el a menedékhelyet, ahol társaival együtt 69 napot töltött. Ávalos feladatul kapta azt, hogy az előzetes becslések szerint mintegy egy órán keresztül tartó út során tájékoztassa a hatóságokat az emelkedés tapasztalatairól, ami kulcsfontosságú a többiek kiszabadítása szempontjából.
A második kijelölt bányászért, a 39 éves Mario Sepulveda Espina villanyszerelőért azonnal visszaindult az üres kapszula, és Ávalos után egy órával már ő is minden nehézség nélkül a felszínen volt. Espina - miután megölelte feleségét - emlékül kődarabokat adott át az örömtől kacagó, ujjongó megmentőinek.
A Chile északi részén lévő Atacama-sivatag réz- és aranybányájában augusztus 5-én történt omlás. A katasztrófa következtében 33 bányász - 32 chilei és 1 bolíviai - rekedt a 622 méteres mélységben.
A hatóságok remélik, hogy ezt követően felgyorsulhat a mentés, ami másfél-két napot vehet igénybe. Eldöntötték, hogy Luis Urzua csoportvezető lesz az utolsó, akit felhoznak. Urzua bebizonyította, hogy valódi vezető egyéniség, mert nagy szerepe volt abban, hogy a bányászok megőrizzék lélekjelenlétüket az alatt a 17 nap alatt, amíg nem volt kapcsolatuk a külvilággal.
A mentési akció mintegy 2 órás késéssel kezdődött. Laurence Golborne bányaügyi miniszter a késést azzal magyarázta, hogy némi módosításokat kellett végrehajtani a mentőkapszula kommunikációs rendszerén, amely a felszínre emelkedő bányászokkal való kapcsolattartást biztosítja. Egyes források szerint a késedelmet növelte az is, hogy az "üresjáratot", azaz a mentőkabin ember nélküli leeresztését, illetve felhozatalát meg kellett ismételni. Annak ajtaján ugyanis kisebb károk keletkeztek. A források szerint a kabin az akna falába ütközött azon a részen, ahol a furat nem volt acélcsövekkel kibélelve. A mentési munkálatokat vezető Andres Sougarret főmérnök annyit közölt, hogy a mintegy 4 méter hosszú, cső alakú kapszula ajtaja behorpadt, ezért ki kellett kalapálni.
Az ember nélküli tesztutat követően szerda hajnalban leérkezett a mélybe a mentőcsoport egyik tagja, Manuel González azzal a céllal, hogy segítse a 33 bányász felszínre hozatalát. González zökkenőmentesen ért le, és a bányászok hatalmas üdvrivalgással fogadták. González után a haditengerészet egyik orvosa is lement, majd leérkezése után azonnal megkezdődött a bányászok felhozatala.
A felszínen a bányászok fogadására a családtagok és a barátok, valamint az újságírók hada mellett megjelent Sebastián Pinera chilei, továbbá Evo Morales bolíviai elnök is. A bányászok villámgyors orvosi vizsgálaton esnek át, majd rövid időre találkozhatnak szeretteikkel. Ezt követően helikopterrel kórházi kivizsgálásra szállítják őket. (mti/afp/dpa/ap)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket