Szórakozásból gyilkoltak afgán civileket amerikai katonák
2010. szeptember 20. 11:14, utolsó frissítés: 11:14
Találomra és szórakozásból gyilkoltak afgán civileket amerikai katonák – jelentette vasárnap a The Washington Post. Öt katonát azzal vádol az amerikai hadsereg, hogy január 15. és május között több alkalommal, ok nélkül tüzet nyitottak afgán civilekre, s három emberrel végeztek. A vádirat szerint a katonák holttestek daraboltak fel és fényképeztek, valamint maguknál tartottak egy koponyát és emberi csontokat.
Hét másik katona ellen azért indult eljárás, mert meg akarták akadályozni a nyomozást és fizikailag bántalmazták társukat, aki feljelentést tett. A feltételezett bűncselekményeket a 2. gyalogsági hadosztály 5. Stryker (gépesített könnyűlövész) dandárjának egyik szakasza követte el.
Miután a fiától értesült a gyilkosságokról, a szakasz egyik katonájának apja megpróbálta értesíteni az alakulat parancsnokságát, de a bejelentése valahol "elakadt". A csoport végül egy véletlennek köszönhetően bukott le.
A katonai rendészet nem a gyilkosságok, hanem hasisfogyasztás gyanúja miatt nyomozott a szakasznál. Az egyik katona vallott, amiért társai kegyetlenül megverték. A sértett azonban másodszor is a rendészek elé állt és most már a gyilkosságokról is beszámolt. A gyilkosságokat Kandahár tartományban követték el.
Az üggyel kapcsolatban az első, tárgyalás előtti kihallgatást még az ősz folyamán megtartják a Washington állambeli Lewis-McChord támaszponton. Szakértők szerint az eljárás - és különösképp a gyilkosságok nyomán készült fotók publikálása - várhatóan nagy felháborodást vált majd ki Afganisztánban.
Az eljárás alá vont katonák valamennyien tagadják, hogy bűncselekményt követtek volna el, egymást azonban megvádolták. A gyilkosságokat állítólag Calvin M. Gibbs 25 éves törzsőrmester kezdeményezte, aki saját elmondása szerint már Irakban is gyilkolt civileket és ezt büntetlenül megúszta – írta a The Washington Post. A katonák decemberben kezdték el tervezgetni a gyilkosságokat. A lap szerint egyelőre nem tudni, hogy a csoport tagjainál megtalált koponya és emberi csontok az általuk meggyilkolt áldozatoktól származnak-e. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket