Letett a Korán-égetés tervéről az amerikai lelkész. Vagy mégse?
2010. szeptember 10. 09:28, utolsó frissítés: 16:17
Először letett a Korán-égetés tervéről a floridai lelkész, mert szerinte a New Yorkban felépítendő iszlám központ imámja beleegyezett abba, hogy annak helyszíne ne a Ground Zero közelében legyen, de később közölte, hogy miután becsapták, gondolkodik azon, hogy visszakozik.
Maga Terry Jones tiszteletes jelentette be csütörtökön a floridai Gainesville-ben tartott sajtótájékoztatóján, hogy letett a koránégetés tervéről az Egyesült Államok elleni 2001-es terrortámadás szombati évfordulóján. Közölte, hogy a nap folyamán felhívta Robert Gates védelmi miniszter, és kérte őt, hogy gyülekezete ne tartsa meg tervezett demonstrációját. Hozzátette, hogy nem a miniszter kérésére tett le tervéről, hanem azért, mert az iszlám központtal kapcsolatban megállapodott muzulmán vezetőkkel. Mint mondta, szombaton Muhammad Musri imámmal, a Közép-floridai Iszlám Társaság vezetőjével együtt New Yorkba repül, hogy ott a leendő iszlám központ imámjával, Feisal Abdul Rauffal tárgyaljon.
"Természetesen most már ellenezzük, hogy bárki Koránt égessen. Most azonnal lebeszélünk mindenkit arról, hogy ilyet tegyen. E tekintetben teljesen határozottak vagyunk. Most nem szabad ilyet csinálni" – jelentette ki Jones.
A lelkész bejelentését azonban Rauf imám határozottan cáfolta. Mint mondta, nem beszélt sem Jonesszal, sem Musrival. "Nem játék sem a mi vallásunk, sem másé. És nem is alkudozunk. De kézfogásra nyújtjuk kezünket, hogy béke legyen és harmónia" - mondta.
Sharif el-Gamal, a felépítendő mecset projektigazgatója pedig közleményében azt írta: "Nem igaz, hogy a Manhattan déli részére tervezett közösségi központot másutt fogjuk felépíteni. A terv nem változott."
Jones sajtótájékoztatója előtt tárgyalt Musri imámmal. Azt állította, hogy az imám biztosította őt afelől: a mecsetet új helyen fogják felépíteni. "Háromszor kérdeztem rá erre. Tanúim vannak rá. Ha nem máshol építik fel a tervezett központot, akkor úgy gondolom, az iszlám egy nagyon hitvány vallás" – jelentette ki.
Musri imám Jones bejelentése után úgy nyilatkozott, hogy a lelkésszel való tárgyalása előtt személyesen Rauf imámmal nem, csak az ő feleségével, Daisy Khannal egyeztetett. Megerősítette, hogy szombaton New Yorkba utazik Jonesszal, és találkozni akarnak Rauffal, de hozzátette, hogy egyelőre sem a tárgyalás helyéről, sem annak időpontjáról nem állapodtak meg.
Jones néhány órával sajtótájékoztatója után azt mondta: miután hazudtak neki, gondolkodik azon, hogy mégis rendez Korán-égetést. (mti/afp/ap)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket