Egyre több vadhúst csempésznek Európába
2010. június 19. 11:30, utolsó frissítés: 11:30
Évente akár 270 tonnát is kitehet az egyik párizsi repülőtérre érkező illegális vadhús mennyisége - állapítja meg egy első ízben elvégzett nemzetközi felmérés. A brit BBC honlapján ismertetett tanulmány a párizsi Charles de Gaulle nemzetközi repülőtéren 17 napon keresztül folytatott vizsgálatra alapozza következtetését.
Tizennégy afrikai országból érkező 29 járat 134 utasának poggyászát vizsgálták meg, és közülük kilencnek a csomagjában összesen 188 kiló vadhúst találtak. Ezeket az adatokat vetítették aztán ki egy egész évre, és így jutottak a 273 tonnára - amely csupán becsült adat, ezért a jövőben egy nagyobb, átfogóbb vizsgálatra készülnek.
A 11 fajta állat között volt két főemlős, kétfajta krokodil, háromfajta rágcsáló; ráadásul az állatfajok között négy védett is előfordult. A tanulmányt jegyző francia, kambodzsai és brit kutatók szerint az illegális kereskedés egészségi kockázatokat jelenthet emberekre és állatokra nézve, továbbá növeli a veszélyeztetett fajok húsa iránti keresletet. A csempészet jelentős hasznot hoz: Európában 4 kilogramm majomhús 100 euróba kerül, Kamerunban viszont csak öt euróba.
A kutatók több tényezőt is felsorolnak, amiért a csempészés kijövedelmező lehet. A hatóságok számára nyilvánvalóan nem elsődleges cél az illegális áru felkutatása, illetve lefoglalása. Emellett az illegális kereskedés pénzbüntetése alacsony, és bírságot csak ritkán szabnak ki.
Javaslatokat is megfogalmaztak a vadhúscsempészet visszaszorítására. Eszerint a vámosokat ösztönözni, a tiltott kereskedést keményebben büntetni kellene, az utasok figyelmét pedig fokozottabb mértékben kellene felhívni arra, hogy az Európai Unió tiltja ezeknek az áruknak a behozatalát. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket