Átmenetileg szocdem államfője lesz Németországnak
2010. június 01. 12:49, utolsó frissítés: 12:49
Horst Köhler német elnök lemondását követően átmenetileg a német parlament felsőháza, a Bundesrat elnöke, a szociáldemokrata Jens Böhrnsen látja el az államfői teendőket. Az alkotmány szerint harminc napon belül új elnököt kell választani. Németországban az elnököt közvetett módon, az úgynevezett szövetségi közgyűlés tagjai választják meg, a testületben többségben vannak a kormánykoalíció pártjai által delegált tagok.
A szemmel láthatóan megrendült, lemondását könnyek között bejelentő Köhler a hivatalával szembeni szükséges tisztelet hiányával indokolta döntését.
Az elnök a közelmúltban – első német államfőként – tett villámlátogatást Afganisztánban, ahol az ott állomásozó német kontingenst kereste fel. Útban hazafelé egy interjúban általánosságban azt említette, hogy a külföldi német katonai szerepvállalás az ország gazdasági érdekeit, így a többi között a kereskedelmi, illetve hajózási útvonalak biztonságának szavatolását is szolgálja. Az afganisztáni bevetéssel szembehelyezkedő ellenzéki pártok – mindenekelőtt a Zöldek és a Baloldal pártja – az interjút elferdítve és Afganisztánra értelmezve ezt követően "ágyúnaszád-politikával" és azzal vádolták őt, hogy a külpolitikát teljes mértékben a gazdasági érdekek alá kívánja rendelni.
Hétfői nyilatkozatában Köhler sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy az általa mondottakat félreértelmezték. Egyben a leghatározottabban visszautasította az ellenzéki bírálatokat. Különösen sérelmezte azt: egyes ellenzéki politikusok azzal gyanúsították, hogy a Bundeswehr külföldön állomásozó egységeinek az alkotmányban foglaltakkal ellentétes szerepet kíván biztosítani. Lemondást bejelentő nyilatkozatban visszautasította a bírálatokat, és döntését a legmagasabb közjogi hivatallal szembeni, általa szükségesnek tartott tisztelet hiányával indokolta. Angela Merkel kancellár megpróbálta őt lebeszélni a lemondásról, ez azonban saját bevallása szerint nem sikerül neki.
Köhlert – aki a Német Kereszténydemokrata Párt (CDU) tagja volt – 2004 májusában a konzervatív pártok és a liberális FDP támogatásával választották államfővé, 2009 májusában pedig ugyanezen pártok szavazataival választották újjá. A hétfőn lemondott elnök Németország talán legnépszerűbb politikusának számított, akit a lakosság közvetlensége, nyíltsága és szókimondása miatt különösen kedvelt. A lemondott államfő kitűnt azzal is, hogy pártállástól függetlenül bírálta az ország vezető politikusait, így például a konzervatív-liberális kormányt többször is határozottabb válságkezelésre, illetve az ország érdekében a belső viták félre tételére, nagyobb konszenzusra és következetes reformokra szólította fel.
A váratlan elnöki lemondás egyelőre kiszámíthatatlan következményekkel jár a német belpolitikában. Az utóddal kapcsolatban még nem kezdődtek meg a találgatások, de Köhler távozása szakértők szerint kellemetlenül érinti a Merkel kancellár vezette konzervatív-liberális koalíciót. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket