Egy hét után több mint száz kínai bányászt mentettek ki egy tárnából
2010. április 05. 15:33, utolsó frissítés: 15:33
Már száz fölött van azoknak a bányászoknak a száma, akiket több mint egy hét fogság után a vízzel elárasztott tárnából kihoztak a mentők az északkínai Sanhszi tartományban - közölte hétfőn Vang Csün, a tartomány kormányzója.
A sanhszi tartományi Vangcsialing szénbányájában, ahol március 28-án vasárnap érte vízbetörés a mélyben lévőket, immár nyolcadik napja dolgoznak éjjel-nappal a mentők, jelenleg 3 ezren. Beszámolók szerint tovább szivattyúzzák a vizet és igyekeznek minél nagyobb biztonságot teremteni, hogy ne következzen be újabb katasztrófa.
A lent rekedt emberek korábban egyebek között a fúrócsövek kocogtatásával jelezték, hogy életben vannak. Az első kimenekített kilenc fős csoporthoz kiszűrődő, homályos lámpafények vezettek, őket még hétfőre virradóra a közeli kórházba szállították. Azonosításuk megtörtént, mindannyian meg tudták mondani a nevüket, és azt, hogy hová valók.
A legfrissebb jelentések szerint 114 túlélő van biztonságban, a mentők további 39 ember után kutatnak. A helyszíni jelentések szerint igen nehéz körülmények között küzdenek a lent maradtak megtalálásáért. A kínai televízió képsorai mutatják, amint az elcsigázott embereket, szemüket letakarva, háton, hordágyakon hozzák vagy támogatják fel és szállítják kórházba. A helyszíni riportok beszámolnak arról, hogy sokan a kiszáradás határán voltak, mivel nem mertek a szennyezett talajvízből inni.
A megszólaltatott túlélők, hozzátartozóik, de még a mentők is "csodaként" emlegetik, hogy ennyi idő után ilyen nagy számban sikerült bányászokat felszínre hozni. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket