Az afgán kormány a mákültetvények felszámolására készül
2010. március 04. 14:06, utolsó frissítés: 14:06
Az afgán kormány bejelentette szerdán, hogy a mákültetvények felszámolására készül az ország nagy részében, elsősorban délen, ahol a tálib lázadók bevételeinek jelentős része a máktermelésen alapuló kábítószer-kereskedelemből származik.
A program 18 tartományra vonatkozik az összesen 34 tartományból – mondta Mohammad Daúd Daúd, az afgán belügyminisztérium második embere. Szavai szerint a kampányt három szakaszban, 3-5 év alatt akarják végrehajtani: a gazdálkodók figyelmeztetésével kezdik, majd az ellenőrzések következnek, s csak utána az ültetvények felszámolása. A parasztok pedig támogatást fognak kapni más növénykultúrák, például gabonafélék termesztéséhez.
A program egyelőre nem érinti a déli Hilmend tartománynak azokat a területeit, ahol jelenleg hadműveletek zajlanak. A legjelentősebb máktermelő térségnek számító tartomány más körzeteiben azonban máris hozzáláttak megvalósításához – mondta Daúd. Nangarhar és Farah tartományokban szintén megkezdődött a felszámolási program, s hamarosan kezdetét veszi Kandahárban is, amely a tálibok másik erőssége.
Daúd ugyanakkor azt is elmondta, hogy a tartomány mardzsai körzetében három hete zajló, közös NATO-afgán hadműveletek kezdete óta katonáik több mint 38 tonna mákot foglaltak már le.
Bár Afganisztán messze a világ legnagyobb ópiumtermelő ország – innen származik a heroin alapanyagául szolgáló ópium mintegy 90 százaléka –, az ENSZ kábítószer-ellenes és bűnügyi hivatala (UNODC) szerint 2007 és 2009 között több mint 15 százalékkal esett vissza az ország ópiumtermelése, nem utolsósorban a tavalyi év kedvezőtlen időjárása miatt. (mti/afp/hszinhua)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket