2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Nemzetközi Büntetőbíróság: mégis vádolható népirtással a szudáni elnök

2010. február 03. 17:44, utolsó frissítés: 17:44

Megsemmisítette szerdán a Nemzetközi Büntetőbíróság másodfokon azt a korábbi döntést, amely szerint az ügyészség nem mutatott fel elegendő bizonyítékot arra, hogy Omar Haszan Ahmed el-Besir szudáni elnök népirtásért is felelősségre vonható.


Arról azonban a fellebbviteli bírák nem döntöttek, hogy fel is veszik-e ezt a vádpontot az államfő elleni vádak listájára, amelyen már hét háborús és emberiesség elleni bűn szerepel. Ennek mérlegelése ismét egy elsőfokú testület feladata a szerdai hágai határozat szerint – jelentette Veres Béla, az MTI tudósítója.

A szudáni kormány szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság döntésével veszélybe akarja sodorni az áprilisi választásokat, illetve a dárfúri lázadókkal folytatott párbeszédet. Kamal Omeid szudáni kormányszóvivő úgy vélte: az, hogy a bíróság éppen most hozott ilyen döntést, azt mutatja, hogy meg akarják akasztani a politikai fejlődést Szudánban.

Besir ellen a nyugat-szudáni Dárfúr tartományban elkövetett bűncselekmények miatt adtak ki letartóztatási parancsot. A jelenlegi vádak között gyilkosság, nemi erőszak, kitelepítés is szerepel.

A tartományt humanitárius válság sújtja a kormány és a lázadók között 2003-ban kitört harcok nyomán. A halálos áldozatok számát 300 ezerre becslik, közel hárommillió ember kényszerült otthona elhagyására. Besir kormányát a humanitárius szervezetek munkájának nehezítéséért is bírálják – Luís Moreno Ocampo főügyész egy korábbi nyilatkozata szerint ez is bizonyíték arra, hogy az államfő szándékai között emberek "fizikai megsemmisítése" is szerepelt.

Tavaly márciusban a büntetőbíróság első fokon eljáró bírái úgy ítélték meg, hogy az ügyészségnek nincs elegendő bizonyítéka a népirtás vádját is felvenni a listára. A most ismertetett fellebbviteli határozat szerint az első döntésben helytelenül értelmeztek bizonyos jogszabályokat, ezért azt felül kell vizsgálni. Besir nem ismerte el az ENSZ-től is független hágai bíróság illetékességét az ügyben, és nem volt hajlandó feladni magát a nemzetközi körözés ellenére sem.

A dárfúri történések kivizsgálására a világszervezet kérte fel a büntetőbíróságot. Besir az első hivatalban lévő államfő, aki ellen az évtized elején létrehozott bíróság letartóztatási parancsot adott ki. (mti/afp/reuters)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS