2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A felújítás elmaradása okozhatta a szibériai vízierőmű-tragédiát

2009. szeptember 10. 16:41, utolsó frissítés: 16:41

A szibériai Szajan-Susenszki Vízi Erőműben szerdán megtalálták és azonosították az augusztus 17-én történt baleset 74. halálos áldozatát, egy további személyt még keresnek. Eközben az erőmű géptermében tűz ütött ki, de senki nem sérült meg. A tűz továbbterjedését megakadályozták, de 200 ember evakuálni kellett, mert a termet füst öntötte el.


Továbbra sem tudni, mi okozta a világ egyik legnagyobb vízi erőművében az augusztusi balesetet, amelyben részben vagy teljesen megsemmisült az erőmű tíz turbinája közül kilenc. A helyreállítási munkálatok legalább 3-5 évig tartanak és 40 milliárd rubelbe kerülnek majd.

Szergej Sztyepasin, az orosz számvevőszék elnöke a szerdai moszkvai lapok szerint bejelentette, hogy már két évvel ezelőtt figyelmeztették az illetéseket: az erőmű berendezései mintegy 85 százalékban amortizálódtak. Sztyepasin szerint akkor azt a választ kapták, hogy részvénytársaságról lévén szó, a problémákat a részvényesek terhére kell megoldani.

A helyszínre érkezett Alekszandr Basztrikin, a legfőbb ügyészség mellett működő nyomozati bizottság vezetője. A bizottság a munkavédelmi szabályok megsértése címen indított büntetőeljárás kapcsán nyomoz az erőműben. Basztrikin szerint legkorábban 6-8 hét múlva foglalnak majd állást abban a kérdésben, hogy konkrétan mi okozhatta a balesetet. "Az, ami történt, az orosz vízi energetikai ágazat állapotának törvényszerű következménye. A szakemberek régóta figyelmeztetnek, hogy műszaki problémákra kell számítani, mert soha semmit nem újítanak fel" - mondta.

Az erőműhöz közeli Abakanban szerdán összeverték Mihail Afanaszjev újságírót, aki nem sokkal a baleset után megírta, hogy a mentőegységek még sokáig hallották a víz alá került, megmentésüket remélő emberek kopogtatását. Úgymond valótlan hírek terjesztése miatt eljárást indítottak ellene, de ezt később leállították. Egy sajtóértekezleten mondta el, hogy az erőmű vezetése tudott a berendezések meghibásodásáról, mert jelentették a dolgozók. "Az egész erőmű rossz műszaki állapotban volt, egyszerűen lestrapálták" - mondta.

Szerdán Borisz Grizlov, az állami duma elnöke parlamenti vizsgáló bizottság létrehozását indítványozta a történtek okainak feltárására. Az első családok megkapták az egymillió rubelt, amelyet a kormány helyezett kilátásba korábban minden egyes áldozat után. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS