Guinea: meghalt a diktátor, a hadsereg leváltotta a kormányt
2008. december 23. 17:02, utolsó frissítés: 17:04
A hadsereg ragadta magához a hatalmat kedden Guineában a nyugat-afrikai országot huszonnégy éven át irányító diktátor, Lansana Conté előző esti halála után. Moussa Dadis Camara százados jelentette be az állami rádióban, hogy a katonaság leváltotta a kormányt, és hatályon kívül helyezte az alkotmányt. Szavai szerint az állami szervek "nem képesek megoldani azt a válságot, amellyel az országnak szembe kell néznie".
Egy "tanácsadó testület" lép a kormány helyébe a bejelentés szerint. A grémium magas rangú katonatisztekből és civil vezetőkből áll majd.
A BBC brit közszolgálati adó jelentése szerint nyugalom honolt a guineai főváros, Conakry utcáin, nem lehetett látni katonákat.
Guinea a világ első számú bauxitexportőre, emellett arany-, gyémánt- és vasérckészletekkel rendelkezik, ennek ellenére igen elmaradott: egy 2003-as statisztika szerint a világ 15 legszegényebb országának egyike. (mti/dpa)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket