Építész-aktivisták Spanyolországban
Gagyi Zsófia 2008. június 18. 14:36, utolsó frissítés: 14:34Mi az Adobe? Építészek, mérnökök és diákok szövetsége Granadában, akik ingyen dolgoznak például a városnegyedek elgettósodása ellen
– és általában olyan ügyeken, amikre meggyőződésük szerint szüksége van a társadalomnak, mégha a megoldásukra nincs is még külön mechanizmus a rendszerben. Marta Blascót, a szövetség tagját kérdeztem minderről, majd monológba rendeztem mindazt, amit mesélt építészetről, demokráciáról, foglaltházakról és önszerveződésről.
– Azokkal a problémákkal foglalkozunk, amelyeknek nincs helyük sem az adminisztrációban, sem az építészek rendes praxisában. Az egyik célunk pont az, hogy ezt a helyet megteremtsük, így, mint önkéntescsoport, feloszlathatnánk magunkat.
A problémák jellege hasonló: az alapkérdés az, hogy ki hozza a döntéseket, amik az én életkörülményeimet is befolyásolják majd. Sokszor feladjuk a kontrollnak még a lehetőségét is, és meghátrálunk a cégek vagy az adminisztráció előtt. Mi közvetlenebb, direktebb demokráciát szeretnénk, és mint építészek, a problémának azokkal a részeivel foglalkozunk, amikhez értünk is.
kapcsolódik: Arquitectura y compromiso social >> az Adobét is magába foglaló hálózat oldala (vigyázat, compromiso nem kompromisszumot, hanem ellenkezőleg, aktív szerepvállalást jelent)
– Az első lépés a saját gondolkodásmódunk megváltoztatása volt: az egyetemen azt tanultuk, hogy mindent mi kell eldöntsünk, az építész-sztárokat mint független, teremtő zseniket tiszteltük... az, hogy azokat is megkérdezzük, akik mindezeket elszenvedik majd, alapvető szemléleti változást jelentett.
A projektjeink közül az egyik a városrendezési tervekkel kapcsolatos. Ezeket egy pár, a polgármestei hivatal által alkalmazott technikus rajzolja, a nyilvánosságra hozott kész tervet meg egy hónapig lehet kifogásolni, tehát szervezetek vagy városlakók nevében kifejthetjük, hogy mi nem tetszik, és miért.
Legalábbis demokratikus hozzájárulásként ezt írja elő a törvény – de ki tud egyáltalán a nyilvános konzultációról, kihez jut el ez az információ, és ki tudja a folyamatot kezelni? Szinte senki, illetve csak az, akinek a kezére játsszák a lehetőséget.
– Úgyhogy szerveztünk egy műhelyt, ahol megtanítottuk a különféle szomszédsági szövetségek képviselőit a rendszer működésére, a városrendezési terv olvasására és a formára, amiben benyújthatják a javaslataikat a változtatásra.
Egy Sevillában tartott, hasonló kurzus tanulságaira is alapoztunk, és a dolog fő haszna – a konkrét ismeretek átadásán túl – az volt, hogy ezek a csoportok kapcsolatba kerültek, felismerték, hogy sokszor ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, és hogy segíthetnek egymáson.
A rendszert magát kéne megváltoztatni, úgy, hogy már a tervezési fázisba is beleszólásuk legyen az ottlakóknak; ehhez források kellenek, pénz és energia, de főleg politikai akarat.
Egy másik sorozata a projekteknek, amikben részt veszünk, az Albaycin (a város régi arab negyede) öreg házaival foglalkozik.
Ezeket általában bérlők lakják; a séma szerint a régi tulajdonos elhanyagolja a házat, majd eladja, az új pedig minden lehetséges, legális és illegális módszerrel megpróbálja kiszorítani a régi bérlőket, a még érvényben levő szerződésük dacára,
hogy drágábban adhassa ki a lakásokat.
Ennek egy módszere, amikor egy jó állapotban levő épületet rommá nyilvánítanak, csak, hogy a kilakoltatásokat megkönnyítsék, majd lerombolják, és újat építenek a helyére.
Ha nem is romos a ház, amiben laknak, ezek az emberek általában nem ismernek egyetlen építészt sem, akit felkérhetnének arra, hogy ezt bebizonyítsa: eszükbe sem jut a lehetőség, vagy egyszerűn nincs pénzük rá. Így hát hagyják magukat kilakoltatni, vagy, jó esetben, megegyeznek egy összegben a tulajdonossal – így legalább van, amiből újabb lakást keressenek, de a régi szomszédsági közösség lassan eltűnik.
Mindez összefügg a különböző társadalmi rétegek keveredésének problémájával is: ha egy negyedben kizárólag drága lakások maradnak, akkor az ott lakók elszigetelődnek, gettók alakulnak ki. Így az emberek nem érzékelik nap mint nap a többi réteg realitását, nincsenek kontaktusban velük, és a társadalom skizofrénná válik.
– Az érintettek nagy része nem jut el hozzánk, de akik mégis, azok a különféle szomszédsági mozgalmakon keresztül hallanak általában rólunk. Mi felmérjük a házat, és bizonyítjuk, hogy nem romos állagú.
Ahogyan az állam a pénztelen feleknek ingyen biztosít ügyvédet, hogy az igazságszolgáltatás a gazdaságtól függetlenül működjön, ugyanúgy hivatalból ki kéne rendelni minden ilyen esetben egy építészt, aki felülvizsgálná az épület állapotát. Ez az intézményes eljárás még nem létezik, létrehozásának a kiharcolása az egyik célunk.
Szeretnénk, ha mindenki megtalálna minket, ha senki sem esne áldozatul ilyenek rommányilvánításos dolognak. Ugyanakkor a kapacitásunk véges – nonprofit alapon, a szabadidőnkben dolgozunk ezen, és az energiánkat szeretnénk inkább egész közösségeknek fontos projektekre fordítani.
– Granadában rengeteg üres épület van, ugyanakkor a városrendezési terv hatalmas új, beépíthető területeket tartalmaz. Ez az erőforrások pazarlása, és a földdel való téves gazdálkodás is: a városnak szüksége van egy nem-urbanizált környezetre, ez az alapvető egyensúly kérdése. És ételre is szükségünk van, nem importálhatunk mindent Chiléből meg Marokkóból... [nevet]
Ismerek egy madridi építészt, aki elvi alapon eldöntötte (mint amikor valaki vegetariánus lesz), hogy ő
új épületet már nem épít, csak átalakításokon
és felújításokon dolgozik. Azt mondja, az átalakítások a legérdekesebbek, csak persze ezt sem hangsúlyozzák különösebben az egyetemen.
Az egyik granadai foglaltház (az Álomgyár) is minket kért fel technikai kérdésekben segíteni. Én építészként hasznosnak tartom az aktivitásukat: a használaton kívül maradt épületek elfoglalásával és használatával alapvető működésmódokat kérdőjeleznek meg.
Mi a fontosabb, egy épület használati értéke, vagy pénzbeli értéke? Mi a célja, az, hogy lakjanak benne, hogy használják valamire, vagy hogy jövedelmet hozzon a gazdájának?
Szétesni hagyni egy házat, csak azért, hogy rommá nyilváníthassák, és valami mást építhessenek a helyébe, egy cég részéről lehet racionális döntés, a társadalom egésze szempontjából azonban értelmetlen: mi, mint közösség, befektettünk egy csomó energiát a létrehozásukba, közös érdekünk hát a megtartásuk, és itt nem csak a legszebb műemlékekről beszélek. A közös javak elherdálása folyik.
– Ugyanakkor a lakáshoz való jog, ami szerintem alapvető emberi jog, meg van tagadva, a rombolás-újjáépítés meg persze sokkal nagyobb környezeti károkkal jár, mint egy felújítás- átalakítás. Abszurd dolog, hogy amíg Spanyolországban hárommillió lakás áll üresen, húszezren vannak fedél nélkül, és most a lakáson kívüli egyéb szükséges funkciókról nem is beszéltem.
A házfoglalás legitimitása – az építészet szempontjából legalábbis – ott végződik, amikor a tulajdonos felajánlja, hogy valamit kezd az épülettel. Ilyenkor nincs értelme tovább ragaszkodni a helyhez.
Mi, granadai építészettel és városrendezéssel foglalkozó csoportok, illetve szomszédsági szövetségek, alkottunk egy közös frontot Elegünk van a beton diktatúrájából! néven, ami többek közt a város növekedésének megállításával foglalkozik. Konferenciák szervezésével, előadásokkal dolgozunk azon, hogy a dolog tudatosodjon az emberekben, és nyomást gyakorlunk a polgármesteri hivatalra. Tizennégy csoport vesz részt csak a szervezésben.
– Az egyik célunk összefűzni, megszervezni a csoportokat és személyeket, és nemcsak intézményi, hanem baráti-személyes szinten is. Engem például Emilio Lledó könyve az epikureizmusról befolyásolt a témában: fel kéne fedezzük a szolidaritást, annak mélységében.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket
