Nem csak maguknak ártunk, ha egyből antibiotikumot szedünk a náthára
összeállította:Ambrus István
2019. március 11. 13:28, utolsó frissítés: 14:18
Az antibiotikum-rezisztens szuperbaktériumok már az északi-sarkkörön is megjelentek.
Erre a jelenségre már évtizedekkel ezelőtt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is felhívta a figyelmet, a világszervezet mindemellett évente elkészíti az erre vonatkozó jelentését.
A környezetvédelemmel és egészségüggyel foglalkozó folyóiratok egyre gyakrabban cikkeznek arról, hogy a túlzott antibiotikumhasználat miatt a rezisztens kórokozók egyre nagyobb mértékben fordulnak elő nemcsak az állatok szervezetében, hanem a folyó- és állóvizekben, valamint a nagyobb városok levegőjében is. Legutóbb a Journal de l’environnement jelentetett meg egy tanulmányt arról, hogy az északi-sarkkörön is megjelent ez a fajta rezisztens baktérium, amelyet évekkel korábban India szennyezettebb folyóvizeiben is kimutattak.
A túlzott és felelőtlen antibiotikumhasználat miatt a huszadik század orvostudományi és gyógyszerészeti vívmányai kerülnek veszélybe, amelyek az elmúlt 100 évben jelentősen csökkentették világszinten az elhalálozások arányát.
Az antimikrobiális rezisztencia (AMR - antimicrobal resistance) nemcsak a baktériumok esetében alakul ki, hanem minden olyan mikroorganizmus esetében, amelyek alkalmazkodnak az ellenük kifejlesztett gyógyszerekhez. Ennek következtében a orvostudomány által kifejlesztett gyógymódok hatástalanabbá válnak, emellett pedig a kórokozók gyorsabban terjednek az emberi és az állati szervezeten keresztül.
A Journal de l’environnement tanulmánya szerint ez a jelenség ott fordul elő a leginkább, ahol gyakrabban használnak antibiotikumokat, elsősorban sűrűn lakott környezetben, valamint az állattartással terhelt mezőgazdasági területeken. Ezzel ellentétben az urbánus környezettől távoli területeken ez a jelenség kevésbé érezteti hatását. Ezeket a rezisztens kórokozókat az állatok, elsősorban a madarak terjesztik.
Az antimikrobiális rezisztencia terjedésének globális térképeAz Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ múlt évben publikált adatai szerint az antibiotikumnak ellenálló baktériumfajták 33 ezer halálesetet okoztak 2015-ben.
A 2015. január és decembere közti időszakban végzett kutatás szerint az ilyen fertőzések 63,5%-a és a halálesetek 72,4%-a az egészségügyi ellátáshoz köthető, amelyből arra következtetnek a szakemberek, hogy az antibiotikum-rezisztencia elsősorban a kórházakban és az egyéb betegellátási intézményekben terjed a leggyorsabban.
A tanulmány rámutat, hogy az ilyen fertőzések 70%-át négy baktériumtörzs okozza: az Escherichia coli, a Staphylococcus aureus, a Pseudomonas aeruginosa és a Klebsiella pneumoniae.
Az antibiotikum-rezisztencia az emberi szervezet tekintetében az összes korosztályra veszélyt jelent, de kiemelten érintettek az egyéves vagy annál fiatalabb újszülöttek és a 65 év fölötti idősek. A rendelkezésre álló adatok szerint Európában ilyen tekintetben a leginkább érintett országok Görögország és Olaszország.
Az AMR veszélyeire az elmúlt évtizedben egyre nagyobb figyelmet fordítanak a nemzetközi fórumokon is, és egyre gyakrabban hangoztatják, hogy az antibiotikumok nem szakszerű használata az egészségügyi rendszerre nézve anyagilag is rendkívül megterhelő. A Világbank szerint a következő évtizedekben az egészségügyben az erre vonatkozó kiadások elérik a globális össztermék 1.1-3.8%-át.
Az erre vonatkozó kutatásokra is egyre többet kell költeni, ugyanis a '80-as évektől kezdve kevés átütő sikert értek el a gyógyszergyártók abban, hogy a rezisztens baktériumfajtákat legyőző antibiotikumokat fejlesszenek ki.
A WHO 2017-ben fogadott el erre vonatkozó tervet, amelynek gyakorlatba ültetését 67 ország vállalta. A rendelkezések elsősorban a mezőgazdaságra vonatkoznak, és előirányozzák ebben az ágazatban az antibiotikumok túlzott használatának elkerülését. Az állattenyésztés és a hústermelés miatt ugyanis az állatok megbetegedésének megelőzésére használt antibiotikumok aránya a jelenlegihez képest várhatóan 67%-kal növekszik a következő 10 évben. Emiatt az ellenálló baktériumok a hústermékekben, valamint a talajba és az ivóvízbe szivárogva egyre nagyobb mértékben veszélyeztetik az emberek egészségét.
Az állattenyésztők azért használják nagy előszeretettel az antibiotikumokat, mert ezek megfelelő adagolásával a tudják a legegyszerűbben és a leghatékonyabban kezelni az állatok megbetegedését.
Az antibiotikum-rezisztens génekkel kapcsolatosan múlt évben a Pekingi Egyetem végzett egy kutatást, amely során a városok levegőjében mérték az antibiotikumnak ellenálló gének elterjedtségét. Összesen 13 ország levegőjéből vettek mintákat, amelyekből kimutatták, hogy az ilyen környezetben 30 olyan géntípus van, amelyek 7 féle antibiotikummal szemben is ellenállóak. A rezisztens gének a pekingi levegőben fordultak elő a legnagyobb arányban, ahol ezeknek 18 féle altípusát mutatták ki.
A jelenség visszaszorítása érdekében a hatóságoknak gyakrabban kell ellenőrizniük a gyógyszergyárakat, az állattenyésztés során felhasznált antibiotikum mennyiségét, valamint ezek mértékét a szennyvízben. Az erre vonatkozó tanulmányokban arra figyelmeztetnek a kutatók, hogy ezek a gének képesek hozzátapadni a levegő részecskéihez, így könnyen átterjedhetnek más térségekbe is, ahol alacsonyabb az antibiotikumok használata, így nagy a valószínűsége annak, hogy hosszú távon új, az antibiotikumnak ellenálló baktériumok fejlődjenek ki.
A problémát az is súlyosbítja, hogy egyre többen szednek indokolatlanul antibiotikumot, amely kapcsán sok tévhit is él az emberek körében. Az egyik legelterjedtebb, hogy a megfázás és nátha ellen hatékonyak az antibiotikum-készítmények, holott ez nem igaz. A hvg.hu azt írja, 2000 óta 65%-al emelkedett az antibiotikumok használatának aránya, amely Törökországban a legnagyobb, majd Spanyolország és Franciaország következik a rangsorban.
Az Európai Unió szakértői csoportja 2017-ben tett ez ügyben látogatást Romániában. Ennek során megállapították, hogy az emberre is átterjedő rezisztens baktériumok egyre nagyobb mértékben kimutathatók az országban, amiért elsősorban a román egészségügy helyzete a felelős. A szakértők továbbá úgy vélik, hogy a helyzet javítása érdekében a lakosság nagyobb mértékű tájékoztatására van szükség.
Címoldali fotó: Jarun Ontakrai via shutterstock
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket