Dagad a botrány Írországban: kísérleteztek az intézményekben nevelt gyerekeken
hírösszefoglaló 2014. június 10. 13:47, utolsó frissítés: 13:47A “megesett lányok” és gyermekeik számára létrehozott egyházi otthonok lakóin illegálisan teszteltek gyógyszereket az egyház tudtával.
Illegális gyógyszerkísérletek az írországi katolikus egyház engedélyével, vagy legalábbis hallgatólagos jóváhagyásával: miután egy egyházi nevelőotthon és árvaház mellett feltehetően 800 gyerek jelöletlen tömegsírjának nyomait találta meg egy történész Tuamban, most újabb, egyházi intézményekhez is köthető botrány rázza meg az ír és nemzetközi közvéleményt.
1930 és 1936 között a Burroughs Wellcome gyógyszergyártó több mint 2000 gyereket és csecsemőt oltott be egy kísérleti vakcinával diftéria ellen – derül ki korabeli orvosi feljegyzésekből, amelyeket Michael Dwyer történész tárt a nyilvánosság elé. A “megesett lányoknak” létrehozott egyházi otthonokban nevelkedő gyerekeket rendszeresen kísérleti alanyokként használhatták abban az időszakban, a katolikus egyház tudtával.
Az Irish Daily Mail által közölt jelentés szerint a gyógyszerkísérlet titokban történt, és semmi jel nem utal arra, hogy az érintettek beleegyeztek volna a kísérletben való részvételbe. Azt sem tudni, a kísérletek következményeként hányan haltak meg, vagy szenvedtek utólag a mellékhatásoktól.
Elfogadott gyakorlat lehetett az emberkísérlet?
A most feltárt gyógyszerkísérletet többek között a gyerek-tömegsírok botrányának középpontjában álló Bessborough (Cork) és Sean Ross Abbey (Tipperary) nevű otthonokban lakó gyermekek körében végezték. A történész által feltárt adatok arra utalnak, további öt árvaházban és bentlakásos iskolában (köztük egy hallássérült fiúknak létrehozott intézetben) végeztek kísérleteket a gyerekeken.
A Cork University történészprofesszora, Michael Dwyer a gyógyszerkísérletek adataira akkor bukkant, amikor korabeli orvosi szaklapok és archívumok több tízezer lapját böngészte át. “Amit találtam, az csupán egy hatalmas, felszín alatti jéghegy csúcsa. A tény, hogy a kísérletekről sem a helyi önkormányzat közegészségügyi nyilvántartásában, sem a corki és dublini municípiumi egészségügyi adatbázisban, vagy a londoni Wellcome Archívumban nincsen adat, arra utal, hogy a vakcinával végzett kísérleteket nem tartotta volna elfogadhatónak sem a kormány, sem a városi hatóságok vagy a közvélemény” – nyilatkozta a történész.
Ugyanakkor mivel az eredményeket a legnevesebb orvosi szaklapok publikálták, ez arra enged következtetni, hogy ez a típusú emberkísérlet széles körben elfogadott volt az orvostudomány művelői körében, és az árvaházakat működtető hatóságok is hozzájárultak ehhez a gyakorlathoz.
A GSK nemzetközi gyógyszergyártó – az egykori Wellcome – szóvivője az Irish Daily Mailnek azt nyilatkozta, a szóban forgó események több mint hetven éve történtek; ha igaznak bizonyulnak, valóban nagyon felháborítóak. További kutatásra van szükség kideríteni, mi történhetett, ám az a fajta gyakorlat, amire a dokumentumok következtetni engednek, semmiképp sem egyezik a modern gyógyszerkísérletekével, amelyeket bárhol a világon végzünk, azonos tudományos és etikai standardoknak kell megfelelniük – nyilatkozta a gyógyszercég szóvivője.
Vizsgálat indul a gyermek-tömegsírok ügyében
Enda Kenny ír kormányfő vizsgálatot rendelt el az esetleges további gyermek-tömegsírok feltárása érdekében. Úgy tűnik, további három egykori otthon mellett is van tömegsír.
Az ügyben az Amnesty International is közleményt adott ki, és az állami vagy állam által is finanszírozott intézményekben történt gyermekbántalmazások széleskörű kivizsgálását sürgette.
Az egykori tuami otthont működtető Sisters of Sacred Hearts of Jesus and Mary nevű apácarend szóvivője azt nyilatkozta, független kutatást tartanának szükségesnek az ügyben.
Véletlenül szarvasmarha-vakcinával oltották be őket
Az 1960-as és 70-es években is voltak gyógyszerkísérletek az intézményekben elhelyezett gyerekek körében – tárta fel egy másik kutatás. 298 gyerekről van szó tíz különböző intézményben. Az adatot a GlaxoSmithKline nemzetközi gyógyszergyártó tette közzé, miután kiderült, az egyik laboratórium, amely a kísérleteket végezte, most a cég tulajdonában van.
Az egyik kísérletnél 80 gyerek betegedett meg, miután véletlenül szarvasmarháknak kifejlesztett oltóanyaggal oltották be őket. A GSK "semmiféle módon nem volt részese" a kísérleteknek.
A corki Bessborough Otthon egyik volt lakója a Newstalk rádióműsorban azt nyilatkozta, gyerekkorában nyolc injekciószúrás volt a karján, ám édesanyja nem tudott róla, hogyan szerezte a sebeket. Az otthon egyik volt alkalmazottja azonban kijelentette, a kísérletekhez kikérték az anyák beleegyezését, és tudomása szerint egyetlen gyerek sem betegedett meg az intézményben a kísérletek következményeként – írja a The Independent.
Az ügyeket megpróbálták eltussolni
A hatvanas-hetvenes évekbeli, gyermek- és anyaotthonok, árvaházak, iskolák neveltjei körében végzett gyógyszerkísérleteket – három esetet – a 2000-es évek elején próbálták kivizsgálni, ám a nyomozást 2003-ban felfüggesztették egy bírósági határozat nyomán – közölte a Gyermekbántalmazásokat Kivizsgáló Bizottság egyik tagja.
Kevin McCoy azt nyilatkozta a The Irish Timesnak, sok információt összegyűjtöttek, aminek nyoma kellett maradjon a bizottság archívumában. Az archívumot azonban a Nemzeti Archívumban tárolják, és 75 évig zárolva van.
A tudósok féltették saját szakmai hírnevüket
A bizottság munkáját felfüggesztő bírósági határozatot 2003 júliusában a Legfelsőbb Bíróság adta ki, miután az azóta elhunyt Patrick Meenan professzor fellebbezett az ellen, hogy kötelezték: szolgáltasson bizonyítékokat a Gyermekbántalmazásokat Kivizsgáló Bizottság előtt a kísérletekről. A bizottság tevékenységét lehetővé tévő kormányrendeletet pedig 2004-ben semmissé nyilvánították, miután egy másik nyugalmazott professzor, Irene Hillary mikrobiológus panaszt tett, hogy a bizottság tevékenysége sértheti szakmai hírnevét.
Mindkét akadémikus részt vett egy 1960 decembere és 1961 novembere között zajlott gyógyszerkísérlet lebonyolításában. Az eredményeket 1962-ben a British Medical Journalben publikálták. A kísérletben 58 gyermek volt a tesztalany a corki Bessborough, a westmeath-i Castlepollard, a meath-i Dunboyne és Stamullen, a dublini St. Patrick és a westmeathi Mount Carmel Industrial School bentlakói közül.
A bizottság három gyógyszerkísérletet lett volna hivatott kivizsgálni, amelyek mintegy 300 gyermeket érintettek. Ugyanakkor mandátuma volt arra is, hogy egy volt áldozat feljelentésére más, 1940 és 1987 között történt hasonló eseteket is kinyomozzon. 2006-ban azonban az akkori egészségügyi miniszter, Mary Harney bejelentette, nem lesz több gyógyszerkísérlet-vizsgálat a 2003-as és 2004-es bírósági ítéletek nyomán.
Forrás: Irish Daily Mail, The Irish Times, The Independent, Belfast Telegraph
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket