Rocksztárként ünnepelte a néppárti kongresszus Timosenkót és Klicskót
Balázsi-Pál Előd
2014. március 06. 17:43, utolsó frissítés: 2014. március 07. 10:35
Dublinban csütörtökön megerősítették Joseph Dault EPP-elnöki tisztségében, elfogadták a kisebbségi szempontokat is tartalmazó választási programot, de Ukrajnáé volt a főszerep.
Annak ellenére, hogy uniós választási hajrában vagyunk, Európa legnagyobb pártcsaládja sem engedheti meg magának, hogy csak önmagával foglalkozzon. Az ukrajnai válság miatt kialakult helyzetben, az utolsó pillanatban átalakult az Európai Néppárt (EPP) március 6-7-i dublini kongresszusának programja is: bár a néppárti kötődésű állam- és kormányfők amúgy is részt vettek volna a munkálatokban, az EU-csúcs miatt érkezésük az esti órákra csúszott át, és így egy EPP-csúcs keretében fogják megtárgyalni Dublinban az ukrajnai helyzetet. Persze ezen kívül is történnek fontos dolgok, például ez:
európai kisebbségi keretszabályozás megalkotását kéri
az Európai Néppárt választási programja az RMDSZ javaslatára. Az európai jobbközép alakulatokat tömörítő Néppárt kongresszusán elfogadja választási programját, dönt az Európai Bizottság néppárti elnökjelöltjének személyéről és megerősíti tisztségében Joseph Daul pártelnököt.
„A választási programba foglaltak értelmében a kisebbségeknek jogi szabályozásra van szükségük annak érdekében, hogy megőrizzék és védjék nyelvüket, kultúrájukat és önazonosságukat. Az Európai Uniónak keretszabályozást kellene kidolgoznia a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek és közösségek védelme érdekében. A dokumentum utal arra, hogy az egyes tagországokban fellelhető kedvező kisebbségvédelmi gyakorlatokat a többi tagállamban is hasznosítani kellene a kisebbségi közösségek jogbiztonságának növelése és új jogok érvényesítése érdekében” – ismertette Vincze Loránt, az RMDSZ külügyi titkára a választási program kisebbségekre vonatkozó fejezetét.
Hozzátette: a programalkotás több mint egy évvel ezelőtt kezdődött az Európai Néppártban. A kisebbségekre vonatkozó javaslat előzménye az Európai Néppárt 2009-es bonni kongresszusi határozata és a 2012-ben elfogadott EPP program volt, amely kisebbségi fejezetet is tartalmaz. A választási programhoz a módosító javaslatot a programalkotó munkacsoport ülésén a kezdeményező RMDSZ a FIDESZ-szel, az MKP-val és a német CDU-val közösen nyújtotta be, és a jelenlévők egyhangúlag fogadták el – tehát azt lehet mondani, hogy az Európai Néppárt egyik célkitűzése a kisebbségvédelem.
Az EPP kongresszusán sürgősségi határozatot fogadnak el Ukrajnáról. Magyar szempontból jó hír, hogy ebbe
az ukrajnai kisebbségek védelme is bekerült.
A határozat egyik pontja az, hogy alkossanak új törvénykezést az anyanyelvhasználatról – tudtuk meg a külügyi titkártól.
Az EPP elnökét, Joseph Dault a politikai közgyűlés már megválasztotta, őt csak megerősíteni kell a tisztségében – így ellenjelöltje sincs. Izgalmasabbnak ígérkezik, hogy ki lesz EPP jelöltje az Európai Bizottság elnöki tisztségére. Erre hárman nyújtották be jelöltségüket, a megméretkezése első fordulójára a mai politikai közgyűlésen kerül sor. Folyosói pletykák szerint a legesélytelenebbnek tartott jelölt, Valdis Dombrovskis volt litván miniszterelnök visszalép a versenyből, így a luxemburgi Jean-Claude Juncker és a francia Michel Barnier közül fog kikerülni holnap a jelölt.
AZ RMDSZ küldöttségvezetője Borbély László
– ugyanis Kelemen Hunor és Korodi Attila frissen kinevezett miniszterekként nem tudnak részt venni a kongresszuson. Az RMDSZ EP-jelöltjei, Winkler Gyula és Sógor Csaba jelenlegi képviselők, illetve Vincze Loránt és Hegedüs Csilla jelöltek is részt vesznek a kongresszuson.
„Sikerült néhány olyan kisebbség jogokkal kapcsolatos gondolatot bevinni a választási programba, amelyek a mi jelenlétünk nélkül nem jelennének meg benne. Ugyanakkor itt találkozunk azokkal, akik döntenek Európa sorsáról – mert most is többsége van ennek a pártcsoportnak Európában, és majd meglátjuk, mi lesz a választásokon. De egyértelmű, hogy tudnak segíteni nekünk is, és így mi is jobban meg tudjuk magyarázni a mieinknek, hogy milyen fontos az, hogy van magyar képviselő Brüsszelben” – foglalta össze az RMDSZ küldöttségvezetője, hogy miért fontos a szövetség számára a kongresszusi részvétel.
A küldöttségvezető elmondta: az RMDSZ ma alakítja ki álláspontját azzal kapcsolatban, hogy kinek a jelöltségét támogatják az Európai Bizottság elnökjelölt-aspiránsai közül.
Egyébként a rendezvényen folyamatosan erdélyi magyarokba botlottunk: Sógor Csabával és Bálint Margittal a lounge részen, Kurkó Cecíliával és Kovács Richárddal a közösségi média-workshopon, Hegedüs Csillával és Winkler Gyulával pedig a kongresszusnak otthont adó Convention Center hátsó bejáratánál, az egyetlen dohányzásra kijelölt helyen futottunk össze.
UPDATE: A kongresszus - mint várható volt - egyhangúlag elfogadta választási programját.
És végre egy igazán sajtóbarát esemény is történt: megérkezett Julia Timosenko. Sajnos a fotósokat nem engedték közel hozzá - így is hatalmas gyúródás volt körülötte, nyilván a politikusok is örvendtek megérkezésének - így csak ennyit tudunk megmutatni belőle:
UPDATE 2: Bejelentették az EPP elnökválasztásának eredményét. Joseph Daul egyedüli jelöltként 512 igen, 44 nem szavazattal (12 érvénytelen és 2 üres szavazat mellett) lett hivatalosan a legnagyobb európai pártcsalád elnökévé választva.
UPDATE 3: A brüsszeli csúcs elhúzódása miatt ma már nem lesz semmi a tervezett EPP-summitból. A néppárti elnökök és miniszterelnökök találkozójára ma 20.30-tól kellett volna sor kerüljön a tegnap bejelentette programváltozás miatt.
De ezzel nem ért véget a nap, sőt, most jön a java: hamarosan részletekkel szolgálunk Vutalij Klicsko és Julia Timosenko dublini sajtótájékoztatóiról. Előzetesnek egy fotó:
Rocksztárként ünneplik Timosenkót és Klicskót az EPP kongresszusán
Államfőket lepipáló, csak a világ legnagyobb rocksztárjainak kijáró felhajtás övezi Julia Timosenko és Vitalij Klicsko dublini látogatását. Mindkét ukrán vezetőt állva, vastapssal ünnepelte az Európai Néppárt kongresszusának plénuma beszédeik után, amelyet sajtótájékoztató követett.
„Ezek a napok meghatározóak Ukrajna számára, az egész világ követ, mi történik. Nem az utóbbi időszakról beszélek, hanem az utóbbi pár napról” – kezdte beszédét Vitalij Klicsko, először angolul, majd, miután belezavarodott második mondatába, egy ukrán újságíró hölgy tolmácsolásával ukránul folytatva mondandóját.
A volt bokszoló kijelentette: a krími katonai beavatkozás óriási veszélyt jelent Ukrajna egységére és szuverenitására, de „a legfontosabb számunkra az, hogy békés úton oldjuk meg a problémát. Amíg a politikusok beszélnek, a tömeg csendben van. Nagyon fontos, hogy egyetlen csepp vér nélkül oldjuk meg ezt a problémát” – mondta el. Minden olyan európai ország támogatásában reménykednek, amely európainak tekinti Ukrajnát – folytatta, figyelmeztetve:
a sorsunk a következő pár napban fog eldőlni.
Amíg az európaiak nyomást gyakorolnak Oroszországra, addig van esély a párbeszédre, a békés megoldásra – vélekedett Klicsko. Kijelentette: nemcsak a fegyveres háború veszélye fenyeget, hanem információs háború is zajlik: „azt terjesztik, hogy nacionalisták és szélsőségesek kergették el Janukovicsot. Ez nem igaz. A Majdanon meghalt száz ember az ország különböző pontjairól származik. Diákok, tanárok, újságírók, kétkezi munkások vannak köztük – közönséges emberek, tisztességes állásokkal. Ez bizonyíték arra, hogy a Majdanon nem a radikálisok tüntettek.”
A sajtótájékoztató pár kínos pillanat mellett megható is volt, a fordítást bevállaló újságíró egy adott ponton elsírta magát. Klicsko folyton ugyanahhoz a témához tért vissza: hogy az ellenzék összefogásának köszönhetően egy új, európai standardoknak megfelelő, mindenkinek egyenlő esélyeket biztosító Ukrajna építését kezdték el. „Nem az a fontos, hogy te mennyire vagy erős, hanem az, hogy mennyire erős a csapatod. És most egy erős csapatot építünk, amelyhez egyre többen csatlakoznak” – fogalmazott.
Magyar (és németül feltett) újságírói kérdésre, hogy hogyan viszonyul ahhoz, hogy sok Ukrajnában élő kisebbségi fél az új hatalomtól, németül fejtette ki: Ukrajnában 70 nemzeti kisebbség él, de nem számít, hogy ki milyen nemzetiségű, milyen nyelvet beszél, vagy milyen templomba jár, csak az számít, hogy szereti-e hazáját.
Klicsko nem kívánta kommentálni azt az információt, amely szerint az ukrán miniszterelnök ma Brüsszelben kijelentette, országa készen áll arra, hogy háborúba lépjen. „Én erről most hallok először, így nem szeretném kommentálni. De én soha nem akarok háborúzni. Nekünk, mint politikusoknak, a háború elkerülése a felelősségünk” – fogalmazott.
Julia Timosenko előre be nem jelentett sajtótájékoztatójára közvetlenül Klicskóé után került sor. A fordítóberendezés hibájából (háromszor cseréltettem ki, és még mindig nem működött megfelelően) az első pár mondatról lemaradtam, így ott kapcsolódtam be, hogy a karizmatikus politikus épp a Krím-félsziget gazdaságát elemezte. Szerinte a félsziget fő bevétele a nyaralókból származik, és rájöttek, hogy idén nyáron nem számíthatnak turistákra.
Timosenko egyébként következetesen radikálisabban és határozottabban fogalmazott Klicskónál: Oroszország kapcsán
növekvő birodalmi ambíciókról
beszélt: szerinte a Krím-félszigetnél és Ukrajnánál is tovább akarnak terjeszkedni. „Az EU vezetőinek jobban meg kell érteniük, mi történik. Ha március 16-án sor kerül erre a referendumra, és a Krímet elszakítják, mi lesz a következő? Ukrajna ki fog tartani. Az emberek meg akarják őrizni országuk területét” – mondta.
A politikus többször is a budapesti egyezményre hivatkozott, amelynek értelmében az Egyesült Államoknak és az Egyesült Királyságnak meg kell védenie Ukrajna területi egységét és függetlenségét. Ha a budapesti memorandum nem működik, még erősebb eszközöket kell találniuk – mondta. Most kell lépni, a tétlenségnek komoly ára lesz - figyelmeztetett.
Újságírói kérdésre, hogy mi állíthatja meg Putyint, kifejtette: az USA, az Egyesült Királyság és az EU tagországainak nyomást kell gyakorolniuk Oroszországra, mert csak így lehetséges a megoldás. Ukrajnának nem szabad kétoldalú megbeszéléseket folytatni Oroszországgal, mert Ukrajna nem elég erős, nincsenek meg a pénzügyi, gazdasági és más eszközei erre. Arra a kérdésre, hogy kompromisszumos megoldást elképzelhetőnek tart-e, azt válaszolta: kompromisszumokat nem fogadhat el Ukrajna kárára – beleértve a területi egységgel kompromisszumokat is.
Az orvlövészek kapcsán kiszivárgott információkról – melyek szerint a jelenlegi hatalom emberei bérelték fel őket – kijelentette: átfogó szakértői vizsgálatra van szükség.
A sajtótájékoztatóra tolószékben érkező Julia Timosenkót az egészségi állapotáról is megkérdezte a sajtó. Ezzel kapcsolatban elmondta: Dublinból egyből egy berlini kórházba tart, és az orvosok megnyugtatták, hogy minden rendben lesz a műtétjével.
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket