Inkább fásult, mint harcias a hangulat Észak-Koreában
Kérdezett: Sipos Zoltán 2013. április 17. 11:26, utolsó frissítés: 16:05A sztálinista országot megjárt Lukács Csaba két párhuzamos világról beszél: sokan éheznek, de feketén, drágán szinte minden kapható.
Hogyan lehet ma eljutni egy újságírónak Észak-Koreába?
Lukács Csaba: – Ma újságírónak gyakorlatilag lehetetlen eljutni Észak-Koreába, bizonyos kivételes alkalmakat leszámítva. Tavaly például száz kollégát hívtak meg a Nagy Vezér születésnapi ünnepségére. Azonban ezek a meghívások meglehetősen szelektívek: ők hívnak meg újságírót, nem a jelentkezők közül válogatnak. A program is meglehetősen kötött.
Viszont érdekes, hogy tavaly a kollégák számára korlátozás nélkül lehetővé tették az internethasználatot. Igaz, nem olcsón: egy brazil kolléganő mesélte, hogy az egy hét alatt 700 eurót fizetett a netes kapcsolatért, pedig nem lógott egész nap a hálón, csak este és reggel volt ideje megnézni a leveleit.
Én a mostani utam alatt próbáltam netkapcsolathoz jutni, egyszer száz eurót is ígértem az egyik kísérőmnek (aki a phenjani külügy dolgozója volt), ha posztolhatok egyet a Facebookra, de nem tudta megoldani. Külföldiek számára most gyakorlatilag elérhetetlen a világháló Észak-Koreából: valószínűleg megbánták a tavalyi, túl szabad internetelérést.
Kérdésedre visszatérve: újságíró csak fedve, valamilyen más színben juthat be Észak-Koreába. Én például immár harmadszor a magyar Baptista Szeretetszolgálat munkatársaként kaptam vízumot.
Nem rizikós ez? Például ha kiderítik, hogy újságíró voltál, és akkor a Baptista Szeretetszolgálaton bosszút állnak...
– Kétségkívül van benne rizikó. De én tényleg dolgozom a Baptista Szeretetszolgálatnak, és ezt a bécsi követségük is tudja. Persze valószínűleg azt is tudják, hogy van egy másik állásom is. Ugyanakkor ez egyfajta kényszer nekik: egyszerűen szükségük van arra az adományra, amit a humanitárius szervezet visz be nekik.
Az én feladatom a szeretetszolgálat útjainak dokumentálása, mert a donoroknak tudniuk kell, mire megy el a pénzük. Azt pedig északon is megértik, hogy támogatók nélkül nem tudunk segélyt vinni nekik. Így amíg betartom az íratlan szabályokat, nem bírálom a rendszert, a Nagy Vezért, a Kedves Vezetőt, valamint Bölcs Vezért, ahogy az épp hatalmon lévő Kim Dzsong Unt hívják, nincsen baj.
Mi volt az út célja?
– A szeretetszolgálat immár 13 éve jár be Észak-Koreába, rendszeresen meglátogatjuk a szarivoni kórházat, ahol egykor több váltásban magyar orvosok és ápolók dolgoztak, valamint a kórházzal szemben levő árva- és gyermekotthont.
Voltak teljesen új dolgok is: szervezetünk egyik specialitása a mozgássérült gyermekekkel való foglalkozás, a világhírű Pethő módszerre alapozva kialakítottunk egy úgynevezett FLAME programot, mely sérült központi idegrendszerű gyermekek rehabilitációjára alkalmas.
Többször is próbálkoztunk Észak-Koreában, azonban mindig azt a választ kaptuk, hogy náluk annyira tökéletes az egészségügy, hogy ott nem születnek sérült gyermekek. Hiába magyaráztuk, hogy ez lehetetlen: minél fejlettebb egy ország egészségügye, annál több sérült gyermek van, hiszen többen maradnak életben.
Tavaly radikális változás történt: megkerestek mindkét Koreából, hogy jönne két emberük, megnézni a magyar módszert. Kiderült, terveznek egy hasonló intézményt nyitni Phenjanban, és tőlünk kérnek szakmai segítséget a tanárok képzéséhez. Az intézmény egy hónapja nyílt meg, húsz gyermekkel, de további százan vannak várólistán.
Ezt mentünk el megnézni, illetve tárgyalni arról, hogy a szakembereink kimennek Phenjanba kiképezni a tanáraikat. Minden bizonnyal mi voltunk az első külföldiek, akiknek sérült gyermekeket mutattak Észak-Koreában. Sőt, fotózhattunk, filmezhettünk is az intézményben.
Hogyan kerültek a márkás sportcipők a csomagjaitokba?
– Amikor elkezdtük szervezni az utat, a bécsi követségük jelezte, hogy nagy az éhség az országban, és jó néven vennék, ha élelmiszeradományt vinnénk magunkkal. Ennek nagyon örülne az észak-koreai Országos Mozgássérült Szövetség, melynek a meghívására utaztunk.
Később jelezték, hogy fontos ugyan az élelmiszeradomány, de a szövetség még jobban örülne márkás kosárlabdacipőknek és -labdáknak. Nyilván teljesen véletlen, hogy ez a kérés közvetlenül Dennis Rodman látogatása után történt. Mi tudomásul vettük a megváltozott feltételeket, aztán a szövetségnek át sem kellett adni a cipőket: egyenesen a szállodába jött értük egy nagy fekete autó.
Csak nekem tűnik durvának, hogy egy diplomata jelzi: hozzatok élelmiszert, mert éhezünk? Hogyan lehet ilyesmit diplomáciai nyelven közölni?
– Sokan úgy vélik, hogy a jelenlegi konfliktus is egy ilyen jelzés: ha nem kapunk segélyt, támadunk. Ehhez képest sokkal civilizáltabb az egyenes beszéd. Azt régóta elismerik, hogy az imperialisták ármánykodásai, a nemzetközi gazdasági blokád és a természeti csapások következtében komoly élelmiszerhiány van az országban.
Jelenleg 500 gramm gabona (rizs, búza, szója vagy ami van) járna a felnőtteknek, a gyermekeknek jóval kevesebb. Azonban gyakran nehézségekkel jár a fejadag kiosztása.
Sokak szerint Kim Dzsong Un bizonyos fajta nyitást hozott. Ez miben nyilvánul meg egy hétköznapi koreai számára?
– Legutóbb három éve jártam Észak-Koreában, az akkori állapotokhoz képest elég sok változás tapasztalható. Modern, a kínai városokban is látható acél-üveg épületek jelentek meg, sokkal több az autó az utcákon (igaz, közlekedési dugóktól még nem kell tartani), és elvittek egy amerikai típusú delfináriumba is, ahol telt ház előtt mutatták be a műsort, a műsorvezető pedig három percenként megköszönte az egyébként jelen nem lévő Kim Dzsong Unnak a nagyszerű létesítményt.
Tehát lassan létrejön egy olyan réteg, mely hozzájut bizonyos külföldi javakhoz? Honnan van nekik pénzük új autókra?
– Úgy tudom, hogy évekkel ezelőtt az állampolgárok – érzékelve az ország nehéz helyzetét – felajánlották a fizetésüket a pártnak. A párt ezt nagy tisztelettel elfogadta, de volt annyira rendes, hogy ezt a pénzt jegyek, utalványok formájában visszajuttatta a nép egyszerű fiaihoz. Így lett kajajegy, gumicsizma-utalvány, munkaruha-támogatás stb.
Kísérőnk szerint ez azóta változott: most már jegyek mellett pénzt is kapnak a dolgozók. Nem sikerült kideríteni, pontosan mennyit, de a több napig tartó barkochbából azt a következtetést vontam le, hogy ez az összeg nem több havi tíz dollárnál.
Az országban két párhuzamos világ van: a szállodában 128 wont adtak egy euróért. A feketepiacon egy euró 8 ezer won lett volna, de nekünk nem szabadott váltani. Egyszer – hosszas könyörgés után – tíz percre bevittek egy piacra, persze minden, fényképezésre alkalmas eszközt a kocsiban kellett hagynunk.
A piacon gyakorlatilag minden volt, húst, sőt, nyúzott kutyát is láttunk – a kekogi kedvenc csemege arrafele. Az árak viszont brutálisak, egy grillcsirke például 30 ezer won volt. Szóval elképzelhető, hogy a piacon valaki meggazdagodik.
Azonban sárga rendszámos (tehát magántulajdonban levő) autót nem láttam, az új autók mind állami rendszámot viseltek.
Hogyan lehet információt gyűjteni Észak-Koreában az egyszerű "körülnézek, feljegyezem" módszeren kívül?
– Ottlétünk teljes ideje alatt társaságban voltunk, a programunk pedig meglehetősen kötött volt. A városban nem lehet sétálni vagy a helyiekkel beszélgetni – kivétel, ha egy előre egyeztetett találkozóról van szó.
Alapvetően nyitott szemmel kell járni, és „olvasni kell a sorok között”. Erre mi megkaptuk a megfelelő tréninget Ceușescu Romániájában. Sok esetben szerencse kérdése is: jó időben kell lenni a megfelelő helyen.
Időről időre hallani lehet bíróság elé állított újságírókról. Ők túl merészek voltak?
– Nem tudom, nem ismerem ezeket az eseteket. Egyszer az én útlevelem is elvették a katonák, mert állítólag lefényképeztem őket. A gépemet is elvették – szerencsére nem volt semmilyen felvétel. De elég húzós félóra volt az életemben. Aztán sikerült elintézni – a módjáról nem mondhatok többet, de sokba került.
Van-e mód az országban uralkodó hangulat megbecsülésére?
– Öt nap sok idő, volt egy – szerintem reális – képünk a hangulatról. Az emberek nyugodtak, inkább fásultnak mondanám őket, mintsem feltüzelteknek. Fegyelmezetten dolgoznak mindenhol, elképesztően sokan dolgoznak mezőkön és városi parkokban. Ha azonban a tévét bekapcsoljuk, egészen mást látunk: harci retorikát, mozgósítást.
Sokan félnek attól, hogy a jelenlegi retorika egyfajta öngerjesztő folyamatot indít el, mely előbb-utóbb fegyveres konfliktust eredményez, függetlenül attól, hogy a vezetésnek valójában mi a szándéka.
– Én azt tartom aggasztónak, hogy a két Korea között megszűnt a kommunikáció: a forró drótot is elvágták. Így egy kis félreértésből is hamar kipattanhat egy komoly fegyveres konfliktus. Délen, a határtól nem messze van egy 24 milliós megapolisz, Szöul és vonzáskörzete.
Több ezer, egyszerre kilőtt lövedéket a legmodernebb rakétaelhárító rendszer sem tud egyenként leszedni, így hiába a déli-amerikai fölény, rengeteg civil eshet áldozatul egy esztelen háborúnak.
De mit nyerhet Észak ebből?
– A logikus gondolkodás nem mindig érhető tetten az országban.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket
