“Szegény kisebbségiek” versus “gazdag fehérek”?
B. D. T.
2012. október 22. 10:54, utolsó frissítés: 14:08
Az elnökjelöltek kampányában egyre nagyobb szerepe van az új médiának és a microtargetingnek. Aki ateista, nem nyerő; amerikai kampányszakértők Kolozsváron.
Az USA-t kormányzó három politikai entitás közül csupán az egyik az elnöki funkció, és nagyon be tud kavarni, ha a képviselőházban és/vagy a szenátusban nem a hivatalban lévő elnök pártjának van többsége. Barack Obama terveit a republikánus többségű kongresszus könnyedén félresöpri, a demokratáknak csupán a szenátusban van vékonyka többsége. Már régóta ez a trend érvényesül: a második világháború vége óta a hasonló módon megosztott kormányzatok vezették az Egyesült Államokat – derült ki a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem politológia karán szervezett szakértői vitán.
Don Fowler demokrata és Paul Pelletier republikánus kampánystratéga október 19-én tartott előadást a 2012-es amerikai elnökválasztásról, a két nagy párt által dominált politikai struktúra és a választási rendszer jellegzetességeiről.
Akár Obama, akár Mitt Romney lesz a következő amerikai elnök, az nem befolyásolja számottevően az amerikai-romániai kapcsolatokat, a két ország pozitív és előremutató, baráti viszonyát – bocsátotta előre mintegy megnyugtatásképpen a demokrata szakértő.
A Transindexnek ugyanakkor azt nyilatkozta: az európaiak körében azért népszerűbb Obama és általában a demokrata elnökjelöltek, mert
a demokrata politikusok „barátságosabbak” a külföldiekkel,
nemzetközi partnereikkel jellemzően inkább konzultatív jellegű párbeszédet folytatnak, míg a republikánusok hajlamosabbak fölényeskedni, erőből politizálni. A demokraták ha nem is önkritikusabbak, de legalább megértőbbek és empatikusabbak a mássággal és másokkal szemben; ez nem feltétlenül policy, hanem habitus kérdése – magyarázta Fowler.
Az amerikai föderális államszerkezet gyökerei az „alkotmányíró atyáktól” erednek, akikben még élénken élt a brit gyarmati időszak rossz emléke, és igyekeztek olyan rendszert kitalálni, ahol a végrehajtó hatalom korlátozva van. A szuverenitásnak két szintje van: a szövetségi állam a „helyi” dolgokkal foglalkozik, a szövetségi kormány pl. a közös kül- és gazdaságpolitikai kérdésekkel.
Az elnököt az elnökválasztó testület (electoral collage) választja 4 évre, a kongresszusban az egyéni választókerületekben megválasztott képviselőknek 2 éves mandátuma van, a szenátusban minden államot lakosságszámtól függetlenül 2 szenátor képvisel, akiket 6 évre választanak meg. Ez a három politikai entitás 1945 óta egyre ritkábban került ugyanannak a pártnak a kezébe, Ronald Reagan elnök 8 éves mandátuma alatt pl. soha nem volt mindháromban republikánus dominancia.
Hogy miért vált még inkább kiélezetté a két fő politikai tábor viszonya, azt Fowler elsősorban a média és a televízió szerepe növekedésének tudja be. Az új média, a közösségi hálózatok közvetítette tartalmak pedig még inkább
felnagyítják a különbségeket a két tábor között,
ugyanakkor közvetlenebbül és hatékonyabban szólnak a potenciális választókhoz. A Facebookozó jelöltek megteremtik a személyes kapcsolat illúzióját az emberekkel, akiket mobilizálni akarnak.
A politikai hatalmi ágak közti megosztottságnak az a következménye, hogy a döntéseket, határozatokat, törvényeket, amelyek jobbá teszik az amerikaiak életét, sokkal nehézkesebb elfogadtatni. Ez frusztráló, ám mégsem akar senki hozzányúlni ehhez a hárompillérű rendszerhez – magyarázta Fowler, aki Bill Clinton kampányában is aktívan részt vett. Ebből az időszakból mondott példát is: miután 1992-ben Clinton mandátumot nyert, a republikánus többségű kongresszussal olyan mély konfliktusai voltak a költségvetés miatt, ami a szövetségi kormány szolgáltatásainak lekapcsolásához vezetett. Clintont 1996-ban visszaválasztották, tehát a választók elsősorban nem az elnököt hibáztatták a kialakult helyzetért – hívta fel a figyelmet.
A kormány több kézben van, ami együttdöntési procedúrákkal jár, ez viszont inkább pozitívum, mert a hatalmi entitások kölcsönösen függnek egymástól, van egyfajta egyensúly – vélte Pelletier.
2012-ben Obamát valószínűleg újraválasztják –
ám a kongresszusban a republikánusok továbbra is többségben lesznek – jósolta. Az elnök mindig egy kész programmal áll a választók elé, ám ha a kongresszussal konfliktusba kerül, és az ígéreteit nem tudják teljesíteni, a legegyszerűbb őt hibáztatni, és a kialakuló elégedetlenség akár időközi választáshoz is vezethet.
Pelletier szerint a kongresszusi tagság gyakorlatilag „akár egy életre” is szólhat, mert ha egyszer valaki mandátumot nyert, „nehéz” nem bennmaradnia, és nem korlátozzák a mandátumok számát. Ezzel szemben az elnök csak két mandátumra pályázhat, ami egyik nagy pártnak sem igazán jó, de ehhez a kitételhez sem nyúlnak hozzá.
Hogy lehetséges, hogy az elnökjelöltek közül nem feltétlenül az nyer, aki a legtöbb szavazatot kapja? Az elnököt voltaképpen a pártok által kinevezett/előválasztásokon megválasztott elektorok választják, akiknek számát egy adott államban élő lakosságszám függvényében határozzák meg. Választások után az elektorok bejelentik, államukban melyik jelölt győzött, és abból az államból az összes elektor automatikusan a győztesre kell szavazzon, a vesztes töredékszavazatai elvesznek. Voltaképpen nem egyetlen választás van, hanem 51, ráadásul 4 időzónában.
Csupán öt állam van, ahol teljesen biztos valamelyik párt győzelme, ezért a jelöltek mindig az ingadozó államokba mennek kampányolni, pl. Iowába. Gyakran a legkisebb államok stratégiailag fontosabbak lesznek, mint a nagyobbak – magyarázta. Nagyon sok múlik azon, hogy a jelöltek személyisége, eltérő elképzelései Amerika jövőjéről
meg tudják-e győzni ezeket az ingadozó tömegeket,
ezért a kampányszakértők azon dolgoznak, hogy kisakkozzák, mi motiválja őket – tette hozzá.
A demokraták és republikánusok közt konszenzus van abban a tekintetben, hogy az egyéni jogok érvényesülését tekintik az egyik alapelvnek, a választási rendszer fent vázolt sajátosságait és az ebből fakadó eredményeket elfogadják (pl. Al Gore sem kérdőjelezte meg a 2000-es eredményeket, miután a választási bizottság hivatalosan kihirdette), elfogadják a szövetségi rendszert, és alapnak tekintik a szabad piacgazdaság modelljét, a magánszektor elsődlegességét. A részletekről, a határesetekről vitatkoznak, de az alapokban egyetértés van – magyarázta a hallgatóság kérdésére Fowler.
Azok a pártok, amelyek megkérdőjelezik ezeket, lassan eltűntek a porondról, mivel a szavazók tömegbázisa is ezen alapértékek mentén képzeli el Amerikát. Ugyanakkor a választási rendszer jellegzetessége, hogy a töredékszavazatok elvesznek, és a győztes mindent visz, szintén a nagy pártoknak kedvez, a kicsiknek egyszerűen nincs esélyük.
Pelletier szerint a történelmi kontextus is meghatározza az amerikai kétpártrendszer kialakulását, a polgárháború óta jellemző a két táborra szakadás, az emberek hozzá is szoktak. Csak egy olyan harmadik jelöltnek lenne esélye, aki egyszerre képes összegyűjteni a távolmaradók és középutasok szavazatait, ugyanakkor el is tudná határolni magát a két nagy párt jelöltjeinek pozíciójától.
Hogy néz ki a republikánus szavazó fantomképe?
Pelletier szerint középosztálybeli, jól képzett, hisz a kemény munka értékében, gondot visel a családjáért, aggódik az ország gazdasági helyzetéért, jellemzően vállalkozó, magánszektorban dolgozik, fehér (ám egyre több hispán szavazót is becsatornázik a párt). Kevesebb kormányzati kontrollt és gazdasági féket, több személyes szabadságjogot, gazdasági növekedést szeretne.
Fowler szerint a republikánus szavazó jellemzően nagy jövedelemmel rendelkező fehér férfi, magas presztízsű társadalmi kategóriába tartozik, vidéken vagy külvárosban él, és evangéliumi keresztyén. A katolikus vallású közösségből is egyre többen szavaznak a republikánusokra az abortusz ellenzése miatt.
A demokrata szavazó jellemzően valamilyen kisebbségi és/vagy etnikai csoporthoz tartozik, kis bevételű, alacsonyabban képzett, városlakó, nő, munkás, az alsóbb társadalmi kategóriák tagja. A zsidó közösség tagjai közül a többség hagyományosan a demokratákat támogatja, mint olyan pártot, amely kiáll a diszkriminációt elszenvedők jogaiért. A két párt mindegyike igyekszik saját szavazótáborának érdekeit szem előtt tartó politikákkal előrukkolni.
Mindkét szakértő szerint egyre fontosabbá válnak az új média eszközei és a közösségi hálózatok.
A kampánystratégák kulcsszava a microtargeting,
személyre szóló kampányüzenetek célba juttatása, a jelöltek személyesebb bemutatása. Ismerősi hálózatokat céloznak meg, szavazóikat és önkénteseiket arra biztatják, osszák meg ismerőseikkel az általuk támogatott jelölttel kapcsolatos infókat, vagy bármilyen kampányaktivitásukat, pl. ha adományoztak egy jelöltnek, mivel a mozgósítás és kommunikáció hatékonyabb, hitelesebb, ha ismerőstől, baráttól érkezik egy felhívás.
A nagy publicitású elnökjelölt-tévéviták hatása néha döntő lehet, néha meg kevésbé befolyásolja a választás kimenetelét – vélte Fowler. Azt azonban biztosra vette, ha Obama a nézők szerint megnyerte volna az első vitát Romney-val szemben, a választás el lenne dőlve.
Arra a kérdésre, hogy Romney mormon vallása nem hátrány-e számára, Pelletier azt válaszolta: az amerikaiak nagy többsége mindkét pártból istenhívő, ugyanakkor a vallási sokszínűséget is tiszteletben tartja, az elnökjelöltek felekezeti hovatartozása ezért nem annyira fontos már. Viszont a legtöbben nem szavaznának ateista jelöltre, mert közmeggyőződés, hogy aki nem hisz Istenben, az veszélyes – magyarázta az amerikai szakértő.
Fowler szerint ha egy elnökségre pályázó nem tartozik egyik valláshoz sem, akkor nagyon gyorsan álljon be valamelyik egyházba, hanem nem lenne esélye. Az amerikaiaknak egyébként csupán 10%-a ateista, 15% vallás nélküli. Ami Fowler szerint némiképp megkülönbözteti a demokrata hívő választókat a republikánus hívő választóktól, az az utóbbiak „excepcionalizmusa”. Egyesek ugyanis mélyen hiszik, hogy Isten kiválasztotta Amerikát egy globális küldetésre, az Egyesült Államok nagyságra hivatott, Isten által „megáldott” ország. A demokraták is hisznek valami ilyesmit, de inkább úgy gondolják, ez azért van, mert az amerikaiak jól csinálják a dolgaikat, nem azért, mert valamiféle felsőbb hatalom így döntött – magyarázta.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket
