2025. december 18. csütörtök
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Tüntetés egy marokkói kikötővárosban

Dunai Andrea 2011. április 18. 16:02, utolsó frissítés: 16:06

Kiváló szervezés, finom koreográfia és a politikai kultúra magas színvonala: hogyan demonstráltak Alhucemasban a demokráciáért?


A 256 ezer lelket számláló észak-kelet marokkói ‏الحسيمة‎ a nemzetközi orientalisták 1936-os római kongresszusán elfogadott transzkripciós szabályok szerint al-Ḥusayma lenne, ám a nemzetközi sajtó, ha említést tesz róla, Al-Hoceima-nak írja.

Ettől csak a spanyolok vagy hispán átírás követői térnek el, akik írásban és szóban egységesen Alhucemas-t használnak. Az egykori spanyolországi gyarmathoz tartozó mediterrán kikötőváros 1956 óta a Marokkói Királyság része. A legtöbb spanyol helytartó, tisztségviselő, nagy- és kisiparos ekkor áttelepült az Ibéria félszigetre, de akadtak olyanok is, akik Afrika mellett döntöttek: Diego Roman, a La Moderna patika tulajdonosa, José Durán nyugalmazott főbíró és Juan Román, aki született spanyol létére, a Hamletet ültette át a helyi kabilok és berberek anyanyelvére, a tamazighra.

Maradtak még továbbá spanyol egyenruhát viselő katonák egy 0,01 négyzetkilométer nagyságú szigeten az alhucemasi öbölben, amelyet Marokkó felől megközelíteni nem szabad, viszont a város némely pontjáról szabad szemmel kiválóan látható.


Peñón de Alhucemas lehet a marokkóiak egyik „Felvidéke”,



noha semmi jele, hogy mozgalmat indítanának visszakebelezésére. Inkább nézik, mintsem sóvárognának érte, a kisemberből nem vált ki neurózist.



A húsz évvel ezelőtt alapított „Volt Alhucemasi Lakosok Szövetségének” tagjai a mai napig rendszeresen rándulnak vissza szülőföldjükre, ahol a jelek szerint tárt karokkal fogadják őket. 2007-ben VI. Mohammed király az „Aleuták Arany Érdemrendjével” tüntette ki a szervezetet. Noha most már a nebulók franciául tanulnak az iskolákban, az idősebb városlakók szabatosan és örömmel beszélnek spanyolul, s minden európai turistában spontánul spanyol honpolgárt látnak.

Pedig errefelé is visszamaradtak sérelmek a közel sem felhőtlen történelemből. Abd el Khatabbi Krim berber törzsfőnök vezetése alatt álló rif-kabilok 1921-ben kikiáltották Spanyol-Marokkóban a rif törzsek konföderatív köztársaságát. A tiszavirág-életű ország felépítette saját államapparátusát, kijelölte államhatárait, angol kapcsolatok révén saját papírpénzt bocsátott ki és elsőként Nagy-Britanniával felvette a diplomácia kapcsolatot.



A függetlenségi akció 10-30 ezer spanyol idegenlégiós életét követelte. A bosszú viszont még véresebbre sikeredett. A spanyol idegenlégiós csapatok repülőgépekről bombákban ledobott 25 kilós mustárgázzal (akkoriban a leghatékonyabb mérgező kemikália, amelyet Németországban gyártottak) tették harcképtelenné a fiatal állam lakóit. A következő években 500 tonna mérgező gáz került bevetésre. Az epicentrum Alhucemas volt, ahol


a tüdőrákos betegek a mai napig

vezetik a marokkói statisztikát. A Rif háború 1926-ig tartott, Abdel el Khatabbi Krim emigrációba kényszerült, eleinte Réunion szigetén élt, majd áttelepült Egyiptomba. Emlékiratainak első kiadása 1927-ban megjelent franciául és németül.

Alhucemas múltját és levéltári hagyatékát egy madridi múzeumban őrzik. A helyszínen még nem sikerült – utcanévtől eltekintve - emléket állítani Abd el Krimnek, s földi maradványai sem kerültek vissza Egyiptomból a marokkói Atlasz-hegység lábaihoz.

A Tunéziában és Egyiptomban tavaly ősszel elkezdődött lázongások idén februárban érték el Marokkót. A casablancai és rabati tüntetések után az alhucemasiak ezrei is kimentek az utcára demokráciát és szociális jogokat követelve. Marokkóban a szavazópolgárok több párt listájáról választhatják képviselőiket a parlamentbe, VI. Mohammed király szava és személyisége azonban erősen dominál. Az alhucemasi polgárok naponta feltekinthetnek Őfelsége portréjára.



Az idén február 20-án kezdődött és nevében e dátumot hordozó népmozgalomnak öt halálos áldozata volt Alhucemasban: egy tisztázatlan körülmények között lángba borult bankfiókban öt fiatalember lelte halálát.


A város azóta őket gyászolja,

miközben a polgárok továbbra is követelik a nagyobb szabadságot, s a fiatalok perspektivikus jövőt. Marokkóban jelenleg 20 %-os a munkanélküliség, s minden ötödik fiatal férfi állástalan. A nőkről nem szól a fáma. Minden esetre most már a muzulmán lányok és asszonyok is akarhatják a változásokat, igaz egyelőre alig észrevehetően húzódnak meg a hátsó sorokban, férjeik, fivéreik és apáik mögött.

A hatalom ezúttal óvatos volt és engedékeny. Március 30-án koradélután a rendfenntartók háztömbnyi úttestet biztosítottak a békés polgárjogi aktivistáknak.



galeria_1185.png
galeria_1186.jpg
galeria_1187.jpg
Az alhucemasi polgárok naponta feltekinthetnek Őfelsége portréjára
galeria_1188.jpg
galeria_1189.jpg
A februári áldozatok hozzátartozói
galeria_1190.jpg
A tüntetők hangtalanul vonultak a VI. Mohammed térre


A király a tüntetések előestéjén konkrét ígéretet tett a változásokra és ezt a televízióban is bejelentette. Eszerint közötte és a parlament között kiegyensúlyozottabb lesz a viszony, a születendő új alkotmány pedig lehetővé teszi az alkotmányos monarchia gyakorlati alkalmazását. VI. Mohammed tervbe vette az igazságszolgáltatás függetlenségét és párbeszédre törekszik a civil szervezetekkel.

Az ígéret komolyságát Alhucemasban nyilván azon is mérik, hogy a február 20-án letartóztatott negyven tüntetőt mikor engedik szabadon. A királyhoz, ha sajtóból sajnos nem is, de más forrásokból biztosan eljutott ez a követelés. Mintegy nyomatékul, március 31-én az esti órákban több száz tüntető jelent meg az egykor Franco tábornok nevét viselő sugárúton. Kezükben gyertyákkal, szótlanul vonultak végig a városon. Néhány gyertyát egy küldöttség letett az Állambiztonsági Hivatal helyi székháza elé. A februári áldozatok hozzátartozói külön csoportban álltak.



Ezúttal hangtalanul vonultak tovább a VI. Mohammed térre.





Egy tüntető esküt tett Abd el Krim rif szabadsághősre.

Az egyetlen beszéd a főtéren hangzott el.



A tömeg ezután békésen feloszlott, a tér kiürült, és ezúttal elmaradt a szokásos korzózás. A pattogatott kukorica- és dióárusok taligáikkal a szomszédos utcákban próbálták megkeresni aznapi kenyerüket.

A világsajtó a kisvárosi tiltakozásnak nem tulajdonított különösebb fontosságot. Jelen tudósításon kívül az eseményről arab és tamazigh nyelvű internet oldalak emlékeztek meg. Nyelvtudás hiányában csak remélni tudjuk, hogy a cikkek szerzői írásaikban kitértek a kiváló szervezésre, a tüntetés finom koreográfiájára és a politikai kultúra magas színvonalára.

A cikk megjelent a Community.hu-n

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS