Forrong a Maghreb: zavargások Tunéziában, Algériában
háttér 2011. január 11. 16:13, utolsó frissítés: 16:13A fiatalok munkanélküliek, demokrácia nincs, a diktátorok és híveik gazdagodnak – mindez a szélsőségesek malmára hajtja a vizet.
Munkanélküli fiatalok zavargásai Tunéziában, az utcai forrongások átterjedése a szomszédos Algériára, véres összetűzések szaharai őslakosok és marokkói biztonsági erők között Nyugat-Szaharában: megannyi jele annak, hogy a Maghreb (az arab világ nyugati része) egyre instabilabbá válik – állapította meg elemzésében a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Legkevesebb 35-en haltak meg hétfőn az újabb tunéziai zavargásokban; szemtanúk beszámolója szerint Kaszerine városában a rendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre. Az észak-afrikai országban csaknem négy hete tiltakoznak a fiatalok a tömeges munkanélküliség és a kilátástalanság miatt, az utóbbi három nap utcai összecsapásai meg nem erősített jelentések szerint
50 halálos áldozatot követeltek.
A tuniszi kormány hétfőn közölte, hogy "további intézkedésig" bezárja az ország összes iskoláját és egyetemét, Zin el-Abidin ben Ali elnök pedig televíziós beszédében 300 ezer új munkahely létrehozását ígérte 2012-ig, bejelentve, hogy februárra széles körű "nemzeti konferenciát" hív össze a foglalkoztatás gondjainak megvitatására. Az államfő ugyanakkor elítélte a közép-tunéziai városokban "álarcos huligánok által elkövetett megbocsáthatatlan terrorcselekményeket".
Az Egyesült Államok után hétfőn az Európai Unió is felemelte a hangját a tunéziai társadalmi megmozdulások erőszakos elfojtása ellen, leszögezve, hogy csak az emberi jogok tiszteletben tartása esetén hajlandó folytatni az országgal a kapcsolatok szorosabbra fűzéséről megkezdett tárgyalásokat.
A 80-as évek közepe óta legsúlyosabb tunéziai lázadás Szídi-Bu-Zaíd településen kezdődött, miután egy mozgóárustól a hatóságok elkobozták az engedély nélküli árusított gyümölcsöt és zöldséget, s
a férfi tiltakozásul felgyújtotta magát.
A 26 éves családos Mohamed Buazizi jelképévé vált a más térségekre is átterjedő tiltakozásoknak és sztrájkoknak, öngyilkos tettét is többen követték.
A nyersanyagban szegény Tunézia, amely hosszú időn át a fejlődés, a modernizáció és főleg a nők jogainak szempontjából mintaképnek számított Észak-Afrikában, Zinedin Bin Ali elnök hosszú kormányzásának kései szakaszában egyre inkább merev rendőrállammá vált. A jól képzett, ám nagyrészt állástalan fiatal nemzedék dühe egyre növekvőben az elnök és családja iránt, akik teljesen kezükben tartják a gazdasági javakat, vállalkozásokat.
Újabban erőszakhullámok rázkódtatják meg a nyersanyagokban (földgáz, kőolaj) gazdag Algériát is, amely polgárháború, vallási konfliktusok és heves belső forrongások után látszólag kényes egyensúlyi állapotba jutott a kiegyezést kemény kézzel erőltető Buteflika elnök alatt. A mostani "kenyérlázadásnak" nevezett tüntetések során nem csak a felszökött élelmiszerárakról van szó: a lakosság egyúttal a kormány ellen is tiltakozik, amelytől
a társadalom nagy része már szinte semmit sem remél.
A fenti két országhoz képest leginkább "nyugati" orientációjú Marokkó, ahol VI. Mohamed király továbbra is reformokkal kísérletezik, ám egyúttal abszolút hatalmú uralkodónak és "az igazhitűek urának" tekinti magát, európai szemmel nézve változatlanul mintaországnak számít. Csakhogy a lakosságnak – elsősorban az ifjúságnak – itt is szemet szúr a királyi palotában felhalmozott mérhetetlen gazdagság, amely kiáltó ellentétben áll a tömegeket sújtó ínséggel és a helyzet javulásának kilátástalanságával.
Időközben nem kevesebb, mint négymillió marokkói vándorolt ki, elsősorban Franciaországba és Spanyolországba.
Nyugat-Szaharát, az egykori spanyol gyarmatot II. Hasszán király, a jelenlegi uralkodó apja akkor kebelezte be, amikor Franco spanyol diktátor éppen haldoklott. A probléma azóta is megoldatlan. Több mint 2000 kilométer hosszú, aláaknázott fal választja el az elmenekült és zömmel algériai területen fekvő táborokban élő szaharaiakat a saját törzsükbeliektől és a "déli tartományba" nagy számban beáramlott marokkóiaktól.
Az ENSZ megpróbál segíteni az emberek ellátásában, és évtizedek óta (eredménytelenül) közvetít a felek között, ám tárgyalások nem mozdulnak ki a holtpontról. A konfliktus karácsony előtt robbanáshoz vezetett, amikor mintegy húszezer szaharai tiltakozásból sátortábort épített a tartomány székvárosának közelében, Laayoune-ban. Nem sokkal később marokkói biztonsági erők
földig rombolták a tábort.
Az incidens halálos áldozatokat is követelt, akárcsak a mostani tunéziai zavargások.
A Maghreb két másik államában, Líbiában és Mauritániában sem valami örvendetes a helyzet. Kadhafi elnök 1969 óta tartó uralkodása alatt az olajból származó bevételekből több pénzt fordított hajmeresztő projektekre, mint népe életszínvonalának emelésére. Líbiában is létezik "no future" (kilátástalan) nemzedék. Mauritánia pedig egyik államcsíny-kísérlettől a másikig szédeleg. A kormánynak úgyszólván semmilyen eszköz nincs a kezében, amellyel szembeszállhatna a térségre és Európára egyaránt legnagyobb veszélyt jelentő, az Iszlám Maghreb Al-Kaidája nevű terrorszervezettel.
Az öt, többnyire egymással is hadilábon álló Maghreb-országgal nemigen tud mit kezdeni Európa és Amerika. Ám az öt országot nem szabad egy kalap alá venni. Számos problémája dacára kiemelkedik a csoportból a viszonylag liberális Marokkó és az egyedüli államként széles középosztállyal rendelkező Tunézia. Demokráciáról azonban, még szerény nyugati mércével mérve is, sehol sem lehet beszélni.
A választások gyakorlatilag bohózatnak minősülnek. Az Európával három fontos területen (kivándorlás, terrorellenes küzdelem, kábítószer) folyó hézagos együttműködésben a jelzőn van a hangsúly; ráadásul a Maghreb államai ezt időnként a nyomás és a (pénzügyi) zsarolás eszközének tekintik. Ráadásul
a radikális iszlamizmus veszélyével
indokolják az uralkodó körök hatalmának megőrzését. A Nyugatnak nemigen akadnak az öt országban "természetes szövetségesei" tiszta kezű, demokratikus felfogású, nem korrupt politikusok alakjában. A helyi potentátokat szokás szerint a "kisebbik rossznak" tekinti a Nyugat, ám eközben a szegénységből, az elégedetlenségből és a társadalmi nyugtalanságból elsősorban az iszlamisták húznak hasznot.
Ők nem átallják kimondani a lakosság által jól ismert problémákat, és – ha a rezsim engedné – jelentős sikert aratnának a választásokon. Az uralkodó rendszer szokás szerint elnyomással reagál, miközben az európai kormányok, amelyek szó nélkül hagyják a Maghrebben folyó keresztényüldözést, inkább elfordítják a fejüket. Ám némely rezsim már korhadásnak indult, némely despota már nem sokáig tarthatja magát.
Egy frusztrált nemzedék légszomjjal küzd, tagjainak egy része radikalizálódott – állapítja meg a FAZ. Nemzetközi feltűnést keltő merényletek kapcsán szinte mindig történik utalás az elkövetők vagy bűntársaik marokkói, tunéziai, illetve algériai gyökereire. A térség robbanékony helyzete miatt kétszeresen is sajnálatos, hogy az Európa-Maghreb csúcsok meddő fórummá váltak, és tavaly kétszer is lemondták a Földközi-tenger mentén fekvő államok Barcelonába tervezett csúcstalálkozóját.
Forrás: az MTI hírei a FAZ, dpa, AFP alapján; BBC
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket
