2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A román oktatási törvény elfogadását sürgeti a Máért

összefoglaló 2010. november 06. 12:00, utolsó frissítés: 12:00

A zárónyilatkozat szorgalmazza az állami magyar egyetem visszaállításét, a kisebbségek jogállásáról szóló törvény véglegesítését és a régiók átalakítását.


Tárgyilagos, realista nemzetpolitikára van szükség a miniszterelnök szerint. Orbán Viktor a hatéves szünet után pénteken a magyar Parlamentben összeülő Magyar Állandó Értekezleten (Máért) hangsúlyozta, egy percre sem szabad elfelejteni, hogy az "egységes magyar nemzet létezik".

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a tanácskozást értékelve azt mondta: példátlan nemzeti egység valósult meg. Valamennyi határon túli magyar szervezet üdvözölte a Máért összehívását, csakúgy, mint a nemzeti összetartozásról és a kettős állampolgárság megszerzéséről szóló törvényeket.

A Máért nélküli korszaknak vége van - jelentette ki beszédében a kormányfő, aki szerint az ma már történelmi tény, hogy a magyar nemzet túlélte megcsonkítását, így minden oka megvan arra, hogy a nagy nemzetek sorába tartozónak gondolja magát. Úgy látja, a Máért léte azt mutatja, "megvan bennünk a szándék", hogy a magyarok könyveit együtt írjuk.

>> Orbán Viktor beszéde
>>


Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes az értekezleten a határon túli magyarság megmaradása szempontjából kulcsfontosságúnak nevezte az asszimiláció megállítását.

>> Semjén Zsolt beszéde>>

Németh Zsolt, a külügyi tárca parlamenti államtitkára köszöntőjében azt mondta: a Máért összehívásával régi adósságot törleszt a kormány. A szervezet - értékelése szerint - igazán hatékonyan 1999 és 2004 között tudott működni. Emlékeztetett arra, hogy az első Máért a nemzeti összetartozást és az autonómiát tekintette a magyarság megmaradása legfontosabb zálogának. Ma sem fogalmazhatunk másként - tette hozzá.

A Máért eddigi történetét felidézve kitért arra: a státusztörvény 2002-es elfogadása óta azt lehetett tapasztalni, hogy felbomlott az egység először a határon túli és az anyaországi magyarság között, majd a határon túli szervezeteken, közösségen belül.

>> A Máért zárónyilatkozata>>


A Máért zárónyilatkozatában, melyet a tanácskozás minden résztvevője ellátott kézjegyével, a Máért tagjai elítélték a szlovák nyelvtörvényt. Megállapították, hogy a törvény a tervezett módosítások ellenére továbbra is tartalmazza a kisebbségi magyar nyelvhasználatot korlátozó rendelkezéseket, szankciókat.

Egyben reményüket fejezték ki, hogy a szlovák kormány figyelembe veszi majd a Velencei Bizottság ajánlásait a jogszabály módosításakor - ismertette Semjén Zsolt a péntek esti sajtóértekezleten. A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes azt mondta: példátlan magyar nemzeti egység valósult meg a Máérten az anyaország pártjai és a határon túli magyarság, illetve a nyugati emigráció szervezetei között.

Az aláírók ugyancsak reményüknek adtak hangot, hogy Romániában hamarosan elfogadják az új oktatási törvényt, amely több ponton javítja a magyar oktatás helyzetét, s továbbra is szorgalmazzák az állami magyar egyetem visszaállítását.

A résztvevők aggodalmukat fejezték ki ugyanakkor a kárpátaljai magyar oktatás, különösen a magyar tannyelvű egyházi líceumok helyzete miatt. Felhívják a figyelmet arra, hogy a nyugati magyarság megmaradása érdekében cselekvési terv kidolgozására van szükség, s a (a magyarok kapcsolattartását segítő) nemzeti regiszter létrehozása a nemzet minden tagjának érdeke.

A Máért résztvevői üdvözölték a májusban hivatalba lépett Orbán-kormány eddigi nemzetpolitikai tevékenységét, a nemzeti összetartozásról és a kettős állampolgárság megszerzéséről szóló törvényeket.

A záró sajtótájékoztatón az összes határon túli magyar szervezet képviselői üdvözölték, hogy hatéves szünet után a budapesti kormány ismét összehívta a Máértet.

A szomszédos országok magyar szervezetein kívül elfogadták a meghívást egyesült államokbeli, kanadai, latin-amerikai, ausztráliai magyar szervezetek képviselői is.

A szlovákiai Híd-Most nem kapott meghívást a tanácskozásra, mert - mint azt Semjén Zsolt a Máért összehívásának bejelentésekor elmondta - a tanácskozást a nemzeti érdekek képviseletére alakult, legitim magyar szervezetek fórumának tekintik. Hozzáfűzte: a Híd-Mosttal - amely többször deklarálta, hogy nem magyar pártnak, hanem vegyes pártnak tekinti magát - ugyanakkor korrekt és partneri viszonyra törekednek.

A Máérten 19 külhoni magyar szervezet mellett jelen voltak valamennyi parlamenti párt képviselői.


Határon túli szervezetezek


A budapesti tanácskozás utáni sajtótájékoztatón Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető elnöke örömét fejezte ki, hogy hatéves szünet után a kormány összehívta a Máértet. A párt szerint a magyar-magyar párbeszédnek, a nemzetpolitikának egy olyan fontos intézménye kezdte meg újra a munkáját, amely a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma mellett megteremti azt a lehetőséget és keretet, hogy az alapvető kérdésekről és problémákról, célokról együtt gondolkodjanak, és együtt hozzák meg a stratégiai döntéseket. Hozzátette: örülnek, hogy a nemzetpolitika alapvető kérdéseiben konszenzus alakult ki, és nincs vita közöttük, nincs vita a határon túli magyar szervezetek, a magyar kormány és a pártok között.

Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke azt mondta, hogy 2004 novemberétől törvénytelenséget követett el az akkori kormány, ugyanis egy törvényes intézményt nem működtetett hat éven át. Illő volna szerinte, ha ezért hivatalos formában bocsánatot kérnének a határon túli magyaroktól. A mostani kormány szerinte nemzetpolitikai rendszerváltozással felérő politika megvalósítását kezdte el. Az új nemzetpolitikában az tükröződik, hogy a határon túli magyarok is a nemzet részei –mutatott rá. Bejelentette: november végén Brüsszelben tartják a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács kihelyezett ülését.

Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnöke azt mondta, ha a Kárpát-medence egységes kulturális, gazdasági tér, akkor politikailag is érdemes egységesen kezelni. Javaslataik közül kiemelte a székelyföldi repülőtér megépítését, valamint a székelység szabadságharcának megfilmesítését.

Berényi József, a felvidéki Magyar Koalíció Pártjának vezetője hangsúlyozta: fontos volt számukra, hogy az oktatási-nevelési támogatáson túl a gazdasági együttműködés is hangsúlyos volt az ülésen. Örülnek annak, hogy a magyar kormány a Kárpát-medencét gazdasági-fejlesztési régióként fogja fel.

A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Pásztor István a nap legfőbb hozadékának azt nevezte, hogy mind a magyar parlament aktuális pártjai, mind a határon túli szervezetek képviselői a nemzet felemelkedését, a nemzethez tartozást olyan értéknek vallották, amely a további építkezés szempontjából nagyon fontos.

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke, Ágoston András úgy fogalmazott, e nap a Kárpát-medencében élő magyar közösségek határmódosítás nélküli politikai integrációjának kezdete.

A IX. Máérttel a dolgok természetes rendje állt helyre a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke, Kovács Miklós szerint.

Üdvözölte a Máért összehívását az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is; Gajdos István ugyanakkor felhívta az értekezlet résztvevőinek figyelmét a széthúzás káros hatására Kárpátalján, és szorgalmazta az egység megteremtését.

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke, Jakab Sándor úgy fogalmazott: olyan intézményesített formában, mint a Máért még jobban kikristályosodik, hogy "mit tehetünk egymásért, mit tehetünk önmagunkért".

A Máért folytatásában bízik a horvátországi Magyar Egyesületek Szövetségének vezetője, Juhász Sándor is.

Kocon József a muravidéki magyarság képviseletében arra mutatott rá, hogy ugyan ők a legkisebbek, mégis mindig a legkisebbek kötnek össze.

Az Új-Dél-Walesi Magyar Szövetség elnöke, Kardos Béla azt javasolta, hogy a megkönnyített állampolgárság révén a magyar kormány lásson neki azon törvényjavaslat kidolgozásának, amellyel minden magyar - bárhol is éljen a világban - visszakapja a szavazati jogát.

A kanadai magyarok képviselője szerint piros betűs ünnepnap a mai, hiszen a magyar kormány elismerte a diaszpóra magyarságát.

Köszönetét tolmácsolta a Latin-Amerikai Magyar Országos Szervezetek Szövetségének elnöke is, ugyanis - mint mondta - a meghívással úgy érzik, hogy igazán részei a magyar nemzetnek.

Az egyesült államokbeli Magyar Emberi Jogok Alapítványának elnöke üdvözölte, hogy több szervezetet is meghívtak az Egyesült Államokból.

A Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetségének képviselői hangsúlyozták, először mondták ki azt, hogy a magyar nemzet egy "háromlábú székhez" hasonlítható.


Magyarországi pártok


A magyar parlamenti pártok közül az LMP képviselője, Mile Lajos kiemelte, támogatják az újrakezdést. Vona Gábor, a Jobbik elnöke közölte: pártja a nemzetpolitikában sohasem volt, és nem is lesz ellenzékben. Az MSZP részéről Balogh András elmondta, támogatták az összehívás alapvető elveit, céljait, és jóllehet, a vitáik megmaradnak a kormánypártokkal, úgy vélik, a veszélyben lévő magyar kisebbségek iránti felelősség kifejezése közös nemzeti érdek. A záródokumentumhoz ugyanakkor különvéleményt csatoltak, amelyben tiltakoznak az ellen, hogy a nemzetpolitika a pártpolitikai csatározások színhelye legyen.

A KDNP képviseletében Jenik Péter kiemelte, a kereszténydemokrácia számára a Máért az értékőrzés fontos eleme, és hasonlóan fontos feladat az egyházi intézmények megőrzése, amelyeken keresztül a magyar nemzet megőrzését is biztosítani lehet.

A fideszes Balla Mihály azt mondta, pártja is sokáig várt arra a lehetőségre, hogy a Máért ismét elkezdhesse működését. "Ez a mai nap mindannyiunknak és ennek a nemzeti ügynek a sikere" - jelentette ki a politikus.


Forrás: MTI

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS