Szabad Európa Rádió: hangok a Vasfüggönyön túlról
Neag Annamária, Dunai László 2009. december 22. 14:47, utolsó frissítés: 17:39Hogyha a demokrácia terjesztése propaganda, akkor igenis, a rádió propagandarádió volt – mondja #b#Ileana Breitenstein#/b#, a SZER volt munkatársa.
A Szabad Európa Rádiót (SZER) a második világháború után az USA-ban alakult Országos Tanács egy Szabad Európáért (National Committee For A Free Europe – NCFE) hozta létre.
A tanács maga 1949-ben alakult New York-ban, a rádió pedig 1950 július negyedikén sugározta első adását Csehszlovákia területére. Ugyanebben az évben a rádió Bulgária, Magyarország, Lengyelország és Románia felé is megkezdte a sugárzást.
A rádiót a CIA finanszírozta 1972-ig, ezután a Board for International Broadcasting (BIB) révén az amerikai Kongresszus vette át a rádió pénzügyi irányítását.
A SZER a hidegháború egyik leghatásosabb fegyverének bizonyult, hiszen óriási hallgatótábora volt egész Kelet-Európában. A fiatalok a rádió révén juthattak hozzá a legújabb nyugati zenékhez, az idősebbek pedig itt hallgathatták az őket nagy mértékben érintő híreket, melyeket paradox módon tőlük több ezer kilométerre mondtak bele a mikrofonba.
Például a '77-es földrengéskor Ceauşescu éppen Nigériában tartózkodott, a román média pedig a vezetőség beleegyezése nélkül nem mert tudósítani az eseményről. A SZER már 20 perc múlva tudósított a tragédiáról, míg a román média csak órákkal a földrengés után közölt egy-egy hírt az esetről.
A rádió romániai szerkesztőségének kiemelkedő tagjai közül meg kell említeni Noel Bernard-ot, aki 1955-től 1958-ig és 1965-től 1981-ig volt a rádió főszerkesztője, Neculai Constantin Munteanu-t, az Actualitatea Românească szerkesztőjét, Monica Lovinescu-t Actualitatea culturală românească valamint a Teze şi Antiteze la Paris főszerkesztőjét.
A szerkesztőség tagjait a Securitate többször megpróbálta eltenni láb alól. Monica Lovinescu-t Párizsban megverték, Emil Georgescu-t megkéselték, de túlélte, Noel Bernard és Vlad Georgescu pedig gyanús körülmények között, rákban hunytak el.
A leglátványosabb támadásra 1981-ben került sor, amikor Carlos, a Sakál, állítólag Ceauşescu személyes megrendelésére intézett bombatámadást a román szerkesztőség ellen, ám véletlenül a cseh szerkesztőség épülete elé tette le a detonátort.
Ileana Breitenstein, a rádió román részlegének munkatársa a '80-as években került a rádióhoz, így a '89-es romániai forradalom alatt is dolgozott.
Hogyan lett a Szabad Európa Rádió munkatársa?
– Nagyon egyszerűen. A '80-as évek közepén, miután Koppenhágában befejeztem az egyetemet, kaptam egy ösztöndíjat, így a SZER kutatóközpontjában, az archívumnál dolgozhattam.
Így kerültem Münchenbe, először csak három hónapra. Kelet-európai tanulmányokat végeztem, a cenzúra, a tömegmédia, a kommunizmus, a kommunista sajtó, a román sajtó voltak a szakterületeim. Bár nagyon tetszett a kutatás és maradtam volna az archívumnál, a hírek, a politikai kommentárok is érdekeltek és lassan elkezdtem együttműködni a rádióval: először mint szabadúszó, aztán lassan ottragadtam.
A szerződésében voltak titkos záradékok, részek, melyeket kötelező volt aláírni mikor a rádióhoz került? Például az szerepelt, hogy nem szabad negatívan beszélni az Egyesült Államok politikájáról?
– Nem, egyáltalán nem létezett ilyen kikötés, sem a szerződésben, sem a rádióban. Ez a kérdés egyetlen normális, demokratikus rendszerben sem vetődik fel. Ráadásul Nyugat-Németországban dolgoztunk, ahol nagyon világos előírások voltak a munkatörvénykönyvben arra vonatkozólag, hogy egy újságíró azt mondhat, amit akar.
Természetesen minden szervezetnek megvannak a maga szabályai. Ha nem tetszik az a hely, ahol dolgozom, nem értek egyet az orgánum szerkesztési elveivel vagy az Amerikai Kongresszus politikájával – mely a rádió munkáját finanszírozta – akkor beadhatom a lemondásom és aztán azt kritizálok, akit és amikor akarok. De a szerződésben sohasem volt beleírva, hogy mit kell és mit nem kell mondanom.
Milyen módszerekkel védték a SZER-nél dolgozó újságírókat?
– A SZER-nál jobban odafigyeltek a biztonságra, mint egy normális rádióadónál. Volt egy belső biztonsági szolgálat, az Amerikai Védelmi Hivatal, mely együttműködött a német hatóságokkal. A szolgálat sok rádiónál dolgozó személyt figyelt. Az újságírókat a német rendőrség védte, tehát voltak egyfajta testőreik.
Az újságírók nem használták a saját nevüket. Miért?
– Az álneveknek hosszabb a története. A rádió kezdeteikor, az '50-es, '60-as években, a sztálini korszakban azért használtak álneveket az újságírók, hogy megvédjék az otthon maradt családtagjaikat, rokonaikat. De mindenki, a Securitate is tudta, hogy kit fed egyik vagy a másik név.
Mikor én a rádiónál kezdtem dolgozni, nem választottam álnevet, mert az akkori igazgató, Vlad Georgescu azt tanácsolta: a legbiztosabb módja annak, hogy az újságíró megvédje Romániában maradt családját, ha saját nevét használja. Így senki nem mer hozzányúlni az otthoniakhoz.
Milyen támadások érték a rádiót és a dolgozóit?
– Olyan sok volt, hogy nem is tudok mindegyikről. Rengeteg könyvet írtak már a rádió és a kommunista titkosszolgálatok kapcsolatáról. Ami román részleget illeti, a legismertebb esetek közé tartozik a Monica Lovinescu elleni támadás Párizsban, Carlos bombatámadása a müncheni központ ellen, mely most már szinte biztos, hogy Ceauşescu személyes megrendelésére készült. A müncheni szerkesztőnk, Şerban Orescu is kapott egy bombacsomagot.
A Securitate archívumában persze senkinek nincs teljes hozzáférése a SZER-re vonatkozó dokumentumokhoz. Tudjuk például azt, hogy a Securitate meg akarta ölni Noel Bernard-ot és Vlad Georgescu-t is. De az, hogy valóban a titkosszolgálatok állnak a két szerkesztő halála mögött, nem tudjuk (a két szerkesztő rákban hunyt el – szerk. megj.).
Együttdolgoztak-e SZER szerkesztőségei?
– Igen, főleg krízishelyzetekben, amikor tudni akartuk hogy épp mi történik Lengyelországban vagy Magyarországon. '89 végén pedig minden kelet-európai szerkesztőség azt akarta tudni, mi történik Romániában. De nem mondanám, hogy a napi munkában együttműködtünk, mert mindegyik szerkesztőségnek egy nemzeti adóként kellett működnie.
Mivel a SZER-t az Egyesült Államok finanszírozta, sokan azt mondták, hogy ez egy propaganda-adó. Mi a véleményed erről?
– Valóban, sokan mondták, hogy ez egy propaganda-rádió. Hogyha a demokrácia propagálása propaganda, akkor igenis, a Szabad Európa Rádió propagandarádió volt. Ugyanakkor egy propaganda-rádióadó sem érheti azt el, mint a SZER, hogy a romániai lakosság 60 százaléka hallgassa. Továbbá, hogy ez legyen a leghitelesebb információ-forrás Romániában '89-ig és azután is sok ideig.
A SZER nem propagandarádióként volt kitalálva: ezek a rádióadók külföldről kellett végezzék azt a munkát, melyet az országos rádióadóknak kellett volna végezniük. Épp ezért különböző szerkesztési elvek léteztek a különböző szerkesztőségekben, mindegyik adás a hallgatósága szerint igazította programjait.
Említette, hogy a romániai lakosság 60 százaléka hallgatta a SZER-t. Ezt hogyan mérték?
– Ez egy nagyon bonyolult metódus, melyet nehéz elmagyaráznom, mert magam sem értettem soha. Mindenesetre egy olyan módszer ez, melyet ma is használnak zárt társadalmakban végzett szociológiai tanulmányokhoz. Ott, ahol nem lehet hagyományos közvélemény-kutatásokat végezni.
A módszer alapját Romániából érkezettekkel készült interjúk adták. Számított, hogy kit választottak ki, melyik országból jöttek stb. – egy egész rendszer volt emögött. Az így kapott eredményeket pedig rávetítették az egész országra. A felmérések többségéről utólag bebizonyosodott, helyesek voltak.
A mindennapi híreket hogyan kapták meg a szerkesztőségek?
– Kevés információforrásunk volt. Mikor Romániáról volt szó, kombinált módszerekkel dolgoztunk. A Scînteia és a România Liberă-ból olvastunk a “sorok között”, valamint a Bukaresti Rádiót hallgattuk. A nyugati hírügynökségek, a '80-as évek végén a jugoszláv hírügynökségek, az évtized vége felé pedig magyarok voltak még nagyon fontos információforrásaink.
A Romániáról szóló híreket legalább 2-3 forrásból kellett leellenőriznünk, hogy hitelesek legyenek. A direkt forrásokból származó információkat nehéz volt leellenőrizni, éppen ezért néha napokig tartott, ha valakitől direktbe kapott híreket akartunk közölni.
Hogyan fogadták a forradalom hírét a rádiónál? Várható volt?
– Nem. Ugyanúgy ahogy senki nem várta a Berlini fal leomlását és azt sem, hogy a kommunista Magyarország megnyissa a határait nyugat felé. 1989 decemberében világos volt, hogy valaminek történnie kell, de senki nem várta, hogy ilyen erőszakos lesz.
Hogyan jellemezné a műsorokat a forradalom napjaiban? Mennyire voltak biztosak voltak a források, melyeket használtak? Főleg a temesvári, halottak számáról szóló információkra gondolok.
– '89 után terjengeni kezdett a legenda, hogy a Bukaresti Rádió és a SZER is hatalmas számokat közölt a sebesültekről, a halottakról, főleg a temesvári eseményekkel, de az első bukaresti napokkal kapcsolatosan is. Most éppen a SZER 1989-ból származó műsorait írom át. Teljesen meglepett, amikor rájöttem, nem voltak igazak a vádak. Minden szám le volt ellenőrizve, biztosan nem egy forrásból származtak.
A szigorú szerkesztési politikának köszönhetően nem adhattunk hírt arról, hogy hányan haltak és sebesültek meg, ha nem volt két forrásunk. Egy szemtanú, ha felhív és azt mondja, hogy látott 15 halottat Temesváron, nem hiteles. Meg kellett várni, hogy vannak-e más hírek, melyek megerősítik vagy cáfolják a kijelentést. Emiatt a SZER meglehetősen visszafogott és szűkszavú volt.
1990 első hónapjaiban azt mondták, hogy a SZER segítette Iliescut hatalomra jutni.
– A SZER senkit nem segített politikailag, soha nem volt egy kedvenc jelöltje, költője vagy pártja. Az igaz, hogy a SZER-en műsorai, elemzései révén Romániában már a forradalom előtt tudták, hogy ki az a Ion Iliescu. Őt egy lehetséges reformernek, gorbacsovistának tartották, akit Ceaşescu izolált. Azért használtam feltételes módot, mert nem volt alkalma ezt bebizonyítani. Ismertük pár merész állásfoglalását, de ez soha nem jelentette, hogy felkaroltuk. A híreink nem csak róla, hanem a kommunista párt többi vezetőjéről is szóltak.
Egy idő után bezárt a SZER Romániai részlege. Mit jelentett ez az újságíróknak, akik ott dolgoztak több évig vagy akár évtizedig?
– A rádió a szó szoros értelmében nem zárt be. 2003-ban csökkentették a Románia felé sugárzott adások számát, abban az évben zárták be a rádió bukaresti irodáját is. Csak a prágai szerkesztők maradtak, akik még készítettek napi fél óra műsort, ezen kívül pedig hétvégi műsorokat. A romániai tudósítóink nagyrészt ugyanazok a személyek, mint 2003 előtt.
Ezután egy kaotikus időszak kezdődött, amikor paradox módon még több szükség lett volna egy olyan megfontolt és korrekt hangra, amilyen a SZER volt. A mi feladatunk a változás korszakában legalább olyan fontos volt, mint előtte. Hatásunk természetesen nem volt már a régi, mert időközben teljesen megváltozott a romániai médiatérkép, megjelent egy sor tévé és rádió. A televízió népszerűsége elhagyta a rádióét, és az újságok piaca is robbanásszerű növekedést mutatott (a rádió Romániában 2008-ban végleg beszüntette a sugárzást – szerk. megj.).
A Szabad Európa Rádió 1989-es archívuma itt meghallgatható.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket
