2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Állítólag látták Szaddámot Tikrít környékén -- újabb letartóztatások

2003. május 13. 11:44, utolsó frissítés: 12:45

Szaddám Huszein megbuktatott iraki elnök állítólag szülővárosa, Tikrít környékén bujkál. Szaddám a fiával, Kuszajjal, titkárával Abdulhamid Mahmúddal és tucatnyi egyéb kísérővel volt, mindnyájan hagyományos arab viseletben, kerülve a feltűnést - adta hírül az arab as-Sark al-Avszat hétfői számában, az észak-iraki Szuleimáníjában elért kurd forrásokra hivatkozva. Ahmed Csalabi volt emigráns politikus, az Iraki Nemzeti Kongresszus vezetője ugyancsak azt mondta a Kairóban és Londonban kiadott lapnak, hogy Szaddám Irakban rejtőzködik. A háborús sikerjelentéseiről elhíresült Muhammad asz-Szahaf tájékoztatási miniszter pedig a nagynénjénél húzta meg magát Bagdadban - állította az as-Sark al-Avszat a dpa szerint.


A szövetséges erők őrizetbe vették Riháb Rasid Taha iraki tudóst, az iraki biológiai fegyverprogram egyik vezetőjét. Az amerikai középső parancsnokság illetékese hétfőn bejelentette, hogy a gyakran "Doktor Baktérium" néven emlegetett iraki tudóső, aki napok óta tárgyalt a megadásról a szövetségesekkel, az elmúlt 48 órában adta fel magát. A 47 éves Riháb Taha nem szerepel az Egyesült Államok által leginkább keresett 55 iraki személynek a listáján, de őt és férjét is keresték, hogy kikérdezhessék. Férje, Ámer Rasid Szaddám Huszein rakétaprogramjában töltött be vezető szerepet, és a háború előtt kőolajipari miniszter volt az iraki kormányban.

Az amerikai erők fogságába került Ibrahim Ahmed Abdesz-Szattár Mohammed al-Tikriti, az iraki hadsereg volt vezérkari főnöke - erősítették meg amerikai illetékesek hétfőn Washingtonban. A Pentagon illetékese. elmondta, hogy Abdesz-Szattár Mohammed a 11. személy az Egyesült Államok által leginkább keresett 55 iraki vezető listáján. A francia kártyapakliban pikk bubiként jelzett volt vezérkari főnökkel már húsz iraki vezetőt fogtak el az 55 legkeresettebb személy közül, három másik személy a háború során életét vesztette - írta a Reuters. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS