Phenjan felmondta atomfegyver-mentességi szerződését Dél-Koreával
2003. május 13. 10:40, utolsó frissítés: 12:45
Észak-Korea hétfőn bejelentette, hogy semmisnek tekinti azt a Dél-Koreával 1992-ben kötött megállapodást, amely a Koreai-félsziget atomfegyver-mentességéről rendelkezik. Phenjan azzal indokolta döntését, hogy az Egyesült Államok "sötét és ellenséges" politikát folytat Észak-Koreával szemben - derül ki a KCNA észak-koreai hírügynökség jelentéséből, amelyet a Yonhap dél-koreai hírügynökség ismertetett.
A két Korea képviselői 1992 januárjában írták alá a Koreai-félsziget atomfegyvermentes térséggé alakításáról szóló megállapodást, amely tiltja nukleáris fegyverek kifejlesztését és hadrendbe állítását. Ez a kétoldalú egyezmény volt az utolsó törvényes akadálya annak, hogy Észak-Korea hozzálásson atomfegyverek kifejlesztéséhez. A kommunista ország idén januárban lépett ki a nukleáris fegyverek elterjedését megakadályozni hivatott atomsorompó-szerződésből.
Amerikai tisztségviselők a múlt hónapban Pekingben kínai közvetítéssel folytatott amerikai-észak-koreai tárgyalások után közölték: Phenjan képviselői azt állították, hogy országuk rendelkezik atomfegyverrel, és esetleg megkísérli kipróbálni, exportálni vagy használni azt - emlékeztetett az AP. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket