Magyarország szakembereket képezne és küldene Irakba
2003. május 05. 15:49, utolsó frissítés: 15:49
Magyarország kész területén leendő iraki közigazgatási szakembereket kiképezni, illetve közigazgatásban jártas magyar szakértőket Irakba küldeni - erről a magyar felajánlásról Kovács László külügyminiszter tájékoztatta az Európai Unió és a csatlakozó országok külügyminisztereit a hét végi nem hivatalos görögországi találkozójukon. A magyar diplomácia vezetője vasárnap Budapesten tartott sajtótájékoztatóján közölte: több külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a közép- és kelet-európai csatlakozó országok hasznos és friss tapasztalatokkal rendelkeznek a demokratikus átmenetről, és ezen tapasztalataikat megoszthatnák Irakkal.
A külügyminiszter tájékoztatta partnereit, hogy a magyar ellenzéki pártok is ragaszkodnak az ENSZ felhatalmazásához, ettől tették függővé, hogy megszavazzák Magyarország részvételét a békefenntartásban. Ugyanakkor - mint elmondta - az a négy uniós külügyminiszter, akiknek országa a Biztonsági Tanács tagja úgy vélekedett, nem valószínű, hogy az ENSZ BT elfogadna rövid időn belül egy ilyen tartalmú határozatot.
Az Országgyűlés ma újra szavaz a házszabálytól való eltérésről az iraki békefenntartáshoz való magyar hozzájárulással kapcsolatos határozati javaslat ügyében; amennyiben ez nem kapja meg a szükséges négyötödös többséget, és nem dönthet a Ház a javaslatról, az előterjesztés tárgyalása kedden kezdődik. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket