Szigorúbb bevándorlási törvény Franciaországban
2003. május 02. 12:09, utolsó frissítés: 12:09
A Franciaországot vezető jobboldali kormány új bevándorlási törvény készít elő, amely által a mostaniaknál erőteljesebb eszközökkel tud majd fellépni az illegális bevándorlás ellen, másrészt jelentősen csökkentené az idegenek esélyét arra, hogy egyrészt egyáltalán bejussanak az országba, másrészt le is telepedjenek ott – jelenti az AFP.
A törvényről szólva Sarkozy kijelentette: határozott szellemű és igazságos jogszabályról van szó, lényege őszerinte a következő: "ha vannak érvényes papírjaid, szívesen látott vendég vagy Franciaországban. Ha hamisak a papírjaid, vagy egyáltalán nem rendelkezel velük, visszaküldünk a szülőhazádba". Jacques Chirac köztársasági elnök azt tette hozzá, a törvény az illegális bevándorlás elleni küzdelemhez segít hozzá, mert "Franciaország a határozottságot és az emberségességet választotta."
Nicolas Sarkozy belügyminiszter a törvénytervezetet kormányülésen mutatta be. A francia sajtó a miniszter habitusára nagyon is jellemzőnek tartja a törvény előírásait. Sarkozy felmenői magyar bevándorlók voltak, most a francia lapok úgy tartják, nem kizárt, hogy a miniszter indulni fog a 2007-es elnökválasztásokon. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket