WHO: még megfékezhető a SARS
2003. április 28. 11:24, utolsó frissítés: 11:24
A XXI. század első világjárványának nevezte a súlyos légzőszervi tünetegyüttest (SARS) okozó vírus elterjedését az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője, aki szerint azonban még van mód a kórokozó féken tartására. Gro Harlem Brundtland a BBC tévé vasárnapi politikai magazinműsorának azt mondta: nyitva van a lehetőség annak megakadályozására, hogy a SARS-vírus az influenzához vagy az HIV-hez hasonló mértékben terjedjen szét a világban.
A WHO vezérigazgatója visszautasította azokat a kanadai vádakat, amelyek szerint a szervezet politikai okokból vette fel Torontót a felkeresésre nem tanácsolt városok listájára. A BBC által idézett kanadai vélemények szerint az Egészségügyi Világszervezet "a kiegyensúlyozottság látszatát" akarta kelteni azzal, hogy a kínai és más távol-keleti városok mellé egy nagy nyugati várost is felvett erre a listára. Visszautasította azokat a véleményeket is, amelyek szerint a szervezet "túlreagálta" a vírus felbukkanását. Amikor a BBC-műsorban szembesítették azzal a statisztikával, miszerint a SARS-vírusnak eddig összesen mintegy 300 halálos áldozata volt az egész világon, miközben csak Afrikában naponta 3 ezer gyermek hal meg maláriában, Brundtland azt mondta: pontosan azt kell megakadályozni, hogy az új betegség ilyen "állandó jellegű és világméretű teherré váljon az emberiség szempontjából". (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket