Törökország részt vehet az iraki újjáépítésben
2003. április 22. 11:28, utolsó frissítés: 11:28Az Egyesült Államok ankarai nagykövetsége meghívta a törökországi cégeket az Irak újjáépítésében való részvételre – jelenti az AFP. A nagykövetség közleményében ugyanakkor az áll, hogy az Amerikai Nemzetközi Fejlesztési Ügynökség (USAID) az alvállalkozóit kizárólag az iraki koalícióban részt vett országok cégei közül választja ki, sőt, azoknak a nagy amerikai vállalatoknak, melyek az USAID-el kötnek szerződést, kizárólag a szövetséges tagországok cégei lehetnek alvállalkozói. Az USAID becslése szerint a szerződések több, mint 50%-át nem-amerikai cégek nyerik majd meg. Colin Powell amerikai külügyminiszter április eleji ankarai látogatása során Törökországot az irak-ellenes koalíció fontos tagállamának nevezte. (rompres)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket