Tömegpusztító fegyvereket semmisítettek meg Irakban a háború előtt
2003. április 22. 10:14, utolsó frissítés: 10:14
Irakban napokkal a háború megkezdése előtt vegyi és biológiai katonai anyagokat semmisítettek meg - jelentette hétfőn a The New York Times napilap. A lap szerint erről egy iraki tudós tájékoztatta a tömegpusztító fegyverek után kutató amerikai szakértőket. Az illető több mint tíz éven át dolgozott az iraki vegyifegyver-programokban. Nevét a lap nem közölte. A tudós az amerikaiaknak azt is elmondta, hogy Irak tömegpusztító fegyverkészletének egy részét már az 1990-es évek közepén megsemmisítette, egy másik részét, "nem hagyományos fegyvert és technológiát" ugyancsak az 1991-es évek közepétől Szíriába küldött. Az illető azt is elmondta, hogy az iraki rezsim nem régen együttműködést kezdett az Oszama bin Laden nevével fémjelzett al-Kaida terrorhálózattal. A tudós a tömegpusztító fegyverek után kutató MET Alpha amerikai szakértői csapat tagjait elvezette oda, ahol irányításával korábban tiltott vegyi fegyver, egy bizonyos mérgező anyag előállítására használt alapanyagokat ástak el. A mérgező anyagot a lap nem nevezte meg.
A 101. légiszállítású hadosztályt kísérő tudósító, Judith Miller csak távolról követhette a katonákat, de arra nem kapott engedélyt, hogy megnézze a talált anyagokat vagy kikérdezze az iraki tudóst. Információit az amerikai szakértői csapat tagjaitól kapta és csak három nap múltán, az előzetes katonai cenzúra után tehette közzé. A tudós nevét nem közölték vele, de - mint mondták - az általa közölteket hitelesnek tartják, a segítségével talált és azonosított anyagok valóban tiltott vegyi fegyverek előállításához használatosak és az eddigi legfontosabb leletek a tömegpusztító fegyverek utáni kutatásban.
Az újságírónő értesülése szerint a tudós elmondta, hogy egy raktárépületet, amelyben biológiai fegyverkutatások folytak, mindössze négy nappal azelőtt gyújtottak fel, hogy George Bush amerikai elnök kétnapos határidővel ultimátumban szólította fel Szaddám Huszein iraki elnököt az ország elhagyására. A tudós néhány hónappal a háború kezdete előtt szemtanúja volt annak, hogy vegyi alapanyagokat ástak el, hogy elrejtsék, s későbbi használatra megőrizzék azokat. (mti)
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket