2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Észak-Korea ismét rakétákkal kísérletezik?

2003. április 01. 14:17, utolsó frissítés: 14:17

Újabb lőgyakorlatot hajtott végre hadihajók ellen bevethető, rövid hatótávolságú rakétával Észak-Korea kedden, közép-európai idő szerint hajnali négy óra körül. A japán védelmi tárca szerint - Tokió már hetek óta kémműholdakkal figyeli az észak-koreai rakétafejlesztéseket - nem ballisztikus rakétával hajtottak végre lövészetet az északiak. Phenjan legutóbb március 10-én, illetve február 24-is is hasonló, hadihajók ellen használható szárazföldi indítású rakétákkal hajtott végre kísérletet. Észak-Korea tavaly felújította nukleáris programjait, s ez komoly nyugtalanságot keltett Dél-Koreában, Japánban és az Egyesült Államokban is, de a jelenlegi rakétaindításoknak Washington nem tulajdonít túlzott jelentőséget, mivel ez a fegyver hagyományos és kis hatótávolságú.


Az amerikai szakértők elsősorban attól tartanak, hogy Észak-Korea tesztelheti (fejlesztés alatt álló) nagy hatótávolságú Taepodong-2 rakétáját is. Ez fejlettebb annál a rakétánál, amelyet 1998-ban Japán fölött a Csendes-óceánba küldött. Ha sor kerül a telepítésére, akkor egy kisebb töltettel elérheti az Egyesült Államok nyugati felét is. A jelenlegi rakétakísérlet, amelyre minden jel szerint kiképzési gyakorlat keretében került sor, nem sérti a Phenjan által a ballisztikus rakétaindításokra önként vállalt moratóriumot. A rakétaexport egyébként fontos bevételi forrása az elszegényedett Észak- Koreának.

A dél-korai védelmi minisztérium keddi közlése szerint Szöulnak nincsenek bizonyítékai arra, hogy Észak-Korea hajnalban hadihajók ellen bevethető, rövid hatótávolságú rakétával hajtott végre kísérletet. Dél-Korea az amerikai hírszerzéssel közösen újra ellenőrizte a rendelkezésre álló adatokat és jelentéseket, arra a megállapításra jutva, hogy nem történt rakéta indítás az észak-koreai partok mentén - közölte a szöuli védelmi minisztérium egy magát megnevezni nem kívánó illetékese. Az egymásnak ellentmondó jelentésekre egyelőre nincs magyarázat. A szöuli védelmi minisztérium közleménye előtt a rakéta indításáról beszámolt a dél-koreai országegyesítési minisztérium is, "rutinjellegűnek" minősítve azt. (mti)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

VilágRSS