Obamára már úgy vigyáznak, mint Bushra
2008. január 08. 14:42, utolsó frissítés: 14:42
Barack Obamának, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó afro-amerikai szenátornak kiemelt személyi védelmet nyújt a titkosszolgálat.
Az illinois-i szenátor meglepő győzelmet aratott a múlt heti iowai előválasztási fordulóban. A győzelem óta a titkosszolgálat fokozott figyelmet fordít annak az embernek a biztonságára, aki az Egyesült Államok első fekete elnöke lehet. Barack Obama személyét már csaknem ugyanolyan biztonsági intézkedésekkel védik, mint George Bush elnököt.
Sok fekete aggódik amiatt, hogy meggyilkolhatják - mutatott rá Melissa Harris-Lacewell, a Princeton Egyetem politológia professzora, az afro-amerikai kultúra szakértője. Az 1980-as években Jesse Jackson fekete tiszteletes kapott fokozott titkosszolgálati védelmet, mert halálos fenyegetéseket kapott. Az afro-amerikai Colin Powell volt külügyminiszter pedig azért sem indult az elnökségért, mert felesége aggódott, hogy meggyilkolhatják.
Obama kampánystábja nem közöl semmilyen részletet a biztonsági körülményekről, azt sem tudni, hogy az aspiránst kapott-e valamilyen fenyegetést. Kormányzati források szerint egyes fajgyűlölő, a fehérek felsőbbségét hirdető internetes portálokon korábban megjelentek Obama-ellenes vélemények. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket