Utánpótlásra várnak a tankok a sivatagban
2003. március 27. 12:47, utolsó frissítés: 12:47
A váratlanul erős iraki ellenállás, főleg a Szaddám Huszein fia, Udaj által vezetett Fedajín milícia gerillataktikája miatt a koalíciós parancsnokság menet közben módosította terveit, és egyelőre felhagyott a Bagdad gyors bevételére irányuló támadással. Karbala, Nedzsef, Nasziríja és Bászra körül heves harcok folytak. A homokvihar miatt két napja nem repülhetnek a helikopterek, folyamatos viszont a bombázás. Két rakéta csapódott be egy bagdadi lakónegyedbe, sok áldozatot követelve.
A Pentagon gyakorlatilag beismerte, hogy alábecsülte az iraki védelmi képességeket, különösen a gerillaháború lehetőségét. Azt feltételezték, hogy az iraki rendszer az első napok légitámadásai, de legkésőbb az amerikai harckocsik megjelenése nyomán szinte magától összeomlik, az elszigetelt ellenállási gócokat pedig ráérnek később felszámolni. Ehelyett az iraki hadsereg és a Köztársasági Gárda egy hét után még szervezetten ellenáll, a hosszúra nyúlt utánpótlási vonalakat pedig a Fedajín milícia fenyegeti. Ezért Bagdadtól mintegy 80-100 kilométerre megállt a főváros felé nyomuló páncélos ék. A hivatalos magyarázat szerint arra várnak, hogy a dél felől érkező tengerészgyalogosok biztosítsák az utánpótlási vonalakat. (nol)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket