85 francia egyetemből 46-ot elfoglaltak a diákok?
2007. november 16. 17:37, utolsó frissítés: 17:37
A francia egyetemek vezetőségének kérésére a rendőrség péntekre virradóra kiürítette azokat a karokat többek között a párizsi Sorbonne egyetemen, Strasbourgban, Nantes-ban, Lyonban és Montpellier-ben, amelyeket diákok foglaltak el, követelve a felsőoktatási intézmények autonómiáját előíró, augusztusban elfogadott törvény visszavonását.
Összecsapás sehol sem volt, és senkit sem állítottak elő. Az oktatási minisztérium szerint a 85 francia egyetemből harminckettőn vannak tiltakozó megmozdulások, a legjelentősebb diákszervezet, az UNEF viszont 46 elfoglalt egyetemről tud.
Valérie Pécresse oktatási miniszter nem hajlandó tárgyalni az autonómiáról szóló törvény visszavonását követelő két szélsőbaloldali diákcsoporttal, s az oktatást akadályozó blokádok feloldására szólított fel. Csütörtökön viszont fogadta az öt legjelentősebb diákszervezet képviselőit, akik a felsőoktatási büdzsé emelésében látják a válság megoldását.
Az eredménytelen megbeszélés után az UNEF, amely nem a törvény visszavonását, hanem annak módosítását követeli (elsősorban a diákok szociális helyzetét érintő pénzügyi kérdésekben), a tiltakozás kiszélesítésére szólította fel hallgatótársait. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket