A német vasút történetének legnagyobb sztrájkja: leállhat az összes gyorsvonat
2007. november 15. 13:10, utolsó frissítés: 13:10
Az áruszállítás után immár a személyszállításra is kiterjedően folytatódott csütörtökön a német vasút (DB) történetének legnagyobb sztrájkja. A mozdonyvezetők legtekintélyesebb szakszervezete, a GDL szerda déltől szombat hajnali 2 óráig hirdetett sztrájkot, több mint 30 százalékos béremelést, illetve önálló bérmegállapodást követelve.
A DB vezetősége – akárcsak korábban – elutasította a különösen az ország keleti tartományaiban erős szakszervezet követeléseit.
Az elmúlt hónapokban immár kilencedik hasonló munkabeszüntetés ezúttal a leghosszabb sztrájk a német vasút történetében, s ezáltal hatásai is minden korábbinál drámaibbak lesznek. Ezt felismerve a német kormány is nyilatkozatban szólította fel a szakszervezetet, illetve a vasút vezetőségét a tárgyalásokra, illetve a lehető leggyorsabb megállapodásra.
A GDL sztrájkprogramjának megfelelően csütörtök hajnaltól a mozdonyvezetők jelentős része a személyszállítás valamennyi területén beszüntette a munkát. A sztrájk egyformán érinti a távolsági, illetve regionális közlekedést, valamint a városi vasúti közlekedést. Ennek megfelelően a legtöbb németországi nagyvárosban csütörtök reggel már megismétlődött a korábbi munkabeszüntetések során lassan megszokottá vált "képlet": milliók egyáltalán nem vagy csak késve jutottak el munkahelyeikre, s diákok pedig iskoláikba.
A német vasút ezúttal is egyfajta szükségtervet léptetett életbe a "vészhelyzet" enyhítésére. Szerte az országban több száz pótlólagos autóbuszt állítottak üzembe, ugyanakkor – mint az várható volt –
rendkívüli módon megnövekedett a közúti forgalom.
Az áruszállítás bojkottja a szakszervezet szerda esti értékelése szerint leginkább az egykori NDK-hoz tartozó keleti tartományokat sújtotta és sújtja. A GDL szervezettségéből fakadóan a személyszállítást is megbénító munkabeszüntetés ugyancsak a szóban forgó tartományokat érinti majd, de – már a csütörtök reggeli jelentések szerint is – a sztrájknak az egész országra kiterjedő hatásai vannak.
A német vasút arra számít, hogy a munkabeszüntetés következtében szinte teljesen leáll a gyorsvasúti közlekedés, jelentős kiesések, illetve fennakadások várhatók a regionális, valamint a városi vasúti közlekedésben.
Az összesen 62 órára tervezett sztrájk eredménytelensége esetére a GDL kilátásba helyezte, hogy meghatározatlan idejű munkabeszüntetésbe kezd. A munkabeszüntetés okozta anyagi károk becslése még korai, ugyanakkor a gazdasági szervezetek több milliárd eurós veszteséggel számolnak. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket