Az amerikai egységek átlépték az Eufráteszt
2003. március 25. 13:43, utolsó frissítés: 13:43
Amerikai tengerészgyalogosok konvoja kedden délelőtt átkelt Násziríjánál az Eufrátesz folyón és a Szaddám-csatornán. Az amerikai egységekkel tartó Reuters-tudósító jelentése szerint a menetoszlop páncélosok védelme alatt vonult végig a város utcáin, átkelt a folyón, majd a csatornán, és észak felé indult. Az amerikai manőver célja, hogy "harapófogóba fogja" Bagdadot. Az Eufrátesz jobbpartján levő tengerészgyalogosok 375 kilométerre vannak az iraki fővárostól, míg a bal parton előrenyomuló egységek már 100 kilométerre megközelítették Bagdadot.
Időközben legalább hét robbanás, valamint légvédelmi ágyúzás hallatszott Bagdad déli és keleti külső kerületeiben, míg harci gépek repültek a város felett. A látási viszonyok a helyszíni brit tudósító szerint továbbra is nagyon rosszak, az égő olajjal teli, város körüli árkok füstje és a homokvihar miatt.
A CNN amerikai hírtelevízió jelentése szerint a brit haderők katonai célpontnak minősítették Bászra városát, ahová iraki harckocsizó, tüzérségi és gyalogsági egységek vonultak vissza. Egy brit katonai szóvivő szerint ez stratégiaváltozást jelent, eddig ugyanis azt tervezték a szövetséges erők, hogy megkerülik a nagyvárost, nem bocsátkoznak ott utcai harcokba. Azért kellett most változtatni a terven, mert a térségbeli iraki csapatok nagy része a város belsejébe vonult vissza - idézte a CNN a brit katonai szóvivőt.
Az AFP tudósítójának helyszini jelentése szerint Több mint száz iraki holttestet számoltak össze a Násziríjából Bagdad felé kivezető úton. A tudósító elmondta: a halottakról nem lehetett megállapítani, hogy katonák vagy civilek voltak-e. Azon az útonalon feküdtek, amelyen kedden az amerikai tengerészgyalogosok haladtak át - írja a szemtanú francia tudósító. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket