Iraki katonák adták meg magukat
2003. március 21. 10:06, utolsó frissítés: 10:06
Huszonöt iraki katonai adta meg magát csütörtök este az Irak területére behatoló amerikai alakulatoknak. Az irakiak incidens nélkül tették le a fegyvert - közölte pénteken egy amerikai tengerészgyalogos tiszt. Az Irak ellenes támadás kezdete óta ez volt az első eset, hogy az amerikai hadsereg egyik illetékese hadifoglyok ejtéséről számolt be.
Szerdán néhány órával a hadművelet kezdete előtt egy kuvaiti katonai forrás azt jelezte, hogy tizennyolc iraki határőr adta meg magát az amerikai csapatoknak. Őket a kuvaiti rendőrség felügyelete alá helyezték. Amerikai katonai vezetők a háború előtt többször is jelezték: kívánatosnak tartják, hogy minél több iraki katona tegye le önszántából a fegyvert. Amerikai repülőgépek iraki harcosoknak címzett röplapokat szórtak le. Az írások útmutatót adnak a katonáknak, hogy mi tegyenek abban az esetben, ha le akarják tenni a fegyvert, és miként jelezzék azt: nem kívánnak harcolni. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket