Az UNMIK nem ismeri el a koszovói szerb választást
2007. szeptember 19. 15:58, utolsó frissítés: 15:58
A Koszovót felügyelő nemzetközi közösség a szerbek esetében nem kívánja elismerni a nemzetiségi alapú helyhatósági választást - derül ki az UNMIK, a helyi ENSZ-közigazgatás képviselőjének nyilatkozatából.
A Blic című belgrádi lapnak nyilatkozó tisztviselő szerint kizárólag az UNMIK-nak van felhatalmazása a választások kiírására, s Joachim Rücker, a szervezet vezetője november 17-ét jelölte ki a szavazásra. A Koszovó ügyeivel megbízott szerb miniszter, Slobodan Samardzic viszont hétfőn bejelentette, hogy azokon a helyeken, ahol a szerbek vannak többségben, a szerbiaiakkal egyszerre tartják a helyhatósági választásokat. Ezek időpontja egyelőre nem ismeretes.
A bejelentés a koszovói szerbeket is megosztotta, csak azok lelkesedtek érte, akik közel állnak a Vojislav Kostunica szerb miniszterelnök vezette Szerbiai Demokrata Párthoz. Mások kétlik, hogy többről lenne szó, mint politikai pontszerzést szolgáló fenyegetésről. Ugyanis ha a szerb kormány valóban megszervezné a koszovói helyhatósági választást, azzal megsértené a tartomány sorsáról szóló, máig érvényes egyetlen nemzetközi döntést, az ENSZ BT 1244-es határozatát, amely sok szempontból előnyös hivatkozási alap számára, s jogilag megtámadhatatlan. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket