Irak elnöke kiutasítással fenyegeti a kurd gerillákat
2007. szeptember 10. 10:50, utolsó frissítés: 10:50
Az iraki elnök az ország területéről történő kiutasítással fenyegette meg vasárnap a kurd gerillák szervezeteit, amennyiben nem hagynak fel a Törökország elleni támadásaikkal.
Dzsalal Talabani, akinek szavait a Zaman című török újság idézte, emlékeztetett arra: az iraki alkotmány egyetlen fegyveres csoportnak sem engedi meg, hogy menedékre találjon iraki területen. "Soha nem fogjuk megengedni, hogy ezek a csoportok országunkban bujkáljanak, szomszédos országokat megtámadjanak, majd visszatérjenek hozzánk" - hangoztatta Szulejmaníjában tartott sajtóértekezletén az iraki államfő, aki maga is kurd. A fenti szervezeteknek változtatniuk kell a magatartásukon, "különben nem tűrjük meg többé őket országunkban" - fogalmazott.
A politikus a Törökországban betiltott Kurdisztáni Munkáspártra (PKK) és annak iráni fiókszervezetére, a Szabad Kurdisztán Pártjára (PJAK) célzott. Ugyanakkor kizárta a katonai fellépést velük szemben. Mint mondta, az iraki hadsereg nem rendelkezik az ehhez szükséges kapacitásokkal.
A török vezérkar ismételten azt vetette az iraki kormány és az Egyesült Államok szemére, hogy tétlenül szemlélik a kurd gerillákat, akik a kurdok lakta észak-iraki térségben hozták létre támaszpontjaikat, s onnan rendszeresen támadják a török hadsereg egységeit. Ankara emiatt többször is katonai bevonulással fenyegette meg déli szomszédját. (MTI/APA)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket