Izraelt másfél órával a start előtt értesítették
2003. március 20. 10:00, utolsó frissítés: 10:00
Izrael vezetőit másfél órával a támadás kezdete előtt értesítette az USA az Irak ellen indítandó támadásról.
Irak az 1991-es, első öbölháború idején 39 Scud-rakétát lőtt ki Izrael ellen. A zsidó állam lakosai most is tartanak egy hasonló iraki lépéstől, habár az illetékesek ezt nagyon valószínűtlennek vélik. Miközben az óvodák, iskolák csütörtökön is kinyitották kapuikat, s rendben működnek, az AP jelentése szerint több ezer Tel-Aviv-környéki lakos hagyta el otthonát, s ment Jeruzsálembe (ami az ottani iszlám szent helyek miatt aligha lehet iraki célpont), illetve a Vörös-tenger partján lévő Eilatba, amely már kívül esik az iraki Scudok hatótávolságán. Izraelben még szerdán elrendelték, hogy a lakosok vigyék magukkal mindenhova gázmaszkjukat és készüljenek is fel használatukra. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket