A Hamász milicistái feloszlatták a Fatah-tüntetést Gázában
2007. augusztus 25. 11:06, utolsó frissítés: 11:44
A Hamász iszlamista palesztin szervezet milíciája, a Végrehajtó Erő tagjai pénteken figyelmeztető lövésekkel oszlatták fel a rivális Fatah párt több ezer szimpatizánsának tüntetését Gáza városában - jelentette egy újságíró a helyszínről.
Az elmúlt hetekben ez volt a második heves összetűzés a Hamász biztonsági ereje és a Fatah tüntetői között.
Több ezer tüntető vonult fel, többen kövekkel dobálták meg a Hamász-milícia főhadiszállását. Sebesültekről nem érkeztek jelentések.
A Végrehajtó Erő előállította az AFP francia hírügynökség fotóriporterét, Mohammed Abedet és három másik operatőrt, amikor a tüntetésről távoztak. A négy újságírót röviddel később elengedték.
Fatah-vezetők szerint a Hamász több száz emberüket vette őrizetbe a június 15-i gázai övezeti hatalomátvétel óta. Több mint százan jelenleg is börtönben vannak, és sokakat megkínoztak.
A Hamász szerint az őrizetbe vett személyek között nincsenek politikai foglyok, csak köztörvényes bűncselekménnyel vádoltak.
A Fatah és a Hamász közötti tárgyalások újrakezdésére irányuló kísérletek mindeddig kudarcba fulladtak.(mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket