Három jelölt indul a török elnökválasztáson
2007. augusztus 20. 11:09, utolsó frissítés: 11:09
Néhány órával a jelölés határidejének lejárta előtt, vasárnap este, a török parlament egy kis ellenzéki pártja is bejelentette, jelöltet állít a hétfőn kezdődő elnökválasztásra, így azon összesen három induló lesz.
Az Anadolu Ajansi hírügynökség jelentése szerint a balközép irányultságú Demokratikus Baloldal Pártjának (DSP) jelöltje az 50 éves Hüseyin Tayfun Icli, aki 2002-ben rövid ideig államminiszteri posztot töltött be a török kormányban.
Egy másik ellenzéki párt, a szélsőjobboldali Nacionalista Cselekvés Pártja (MHP) pénteken közölte, hogy saját államfőjelöltet állít Sabahattin Cakmakoglu volt védelmi és belügyminiszter személyében. A kormányzó konzervatív vallásos Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) Abdullah Gül külügyminisztert indítja.
Az ankarai parlament hétfőn szavaz először Törökország új elnökének személyéről. A voksolás első fordulója után várhatólag nem hirdethetnek győztest, mert az államfő megválasztásához 367 szavazatra van szükség az első két fordulóban. A harmadik fordulóban már elegendő az egyszerű többség, így legnagyobb valószínűség szerint az AKP jelöltje győz, mert a kormánypárt 341 mandátummal rendelkezik az 550 fős parlamentben.
Tavasszal az államfőválasztás nyomán belpolitikai válság robbant ki Törökországban. Tayyip Erdogan kormányfő akkor megpróbálta saját elnökjelöltjét, a jobbkezének tartott politikust, a világi elit számára elfogadhatatlan Gül külügyminisztert egyedüli jelöltként ráerőltetni a parlamentre, összecsapva a Törökország világi berendezkedését védelmező politikai körökkel, köztük a
hadsereggel. A patthelyzet feloldása érdekében hozták előre júliusra a parlamenti választásokat; a voksolás egyébként csak novemberben lett volna esedékes. (MTI/AFP)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket