Giuliani szerint az USA-nak nem érdeke a palesztin állam létrehozása
2007. augusztus 15. 12:09, utolsó frissítés: 13:50
Az Egyesült Államoknak nem áll érdekében, hogy segítsen a palesztin állam létrehozásában - fejtette ki véleményét a Foreign Affairs című szakfolyóiratban Rudolph Giuliani, New York volt polgármestere, aki a Republikánus Párton belül harcban áll az elnökjelöltségért.
Giuliani szerint ugyanis a leendő palesztin állam támogatást fog nyújtani a terrorizmusnak, és ezért az iszlamista terroristák által fenyegetett Egyesült Államoknak nem érdeke az önálló Palesztin megteremtése.
Palesztina csak abban az esetben nyerheti el az államiságot, ha megfelelően kormányozzák, valamint ha világos kötelezettséget vállal arra, hogy a terrorizmus ellen harcol, és hitet tesz amellett, hogy békében kíván élni Izraellel - fejtette ki írásában Giuliani.
A politikus azóta, hogy a tavalyi törvényhozási választások alapján a Hamász radikális palesztin szervezet került kormányra, úgy véli: a probléma voltaképpen nem a palesztin állam léte, hanem az, hogy hiányzik az a kormányzási színvonal, amelyet a Palesztin Hatóság képvisel.
Emellett Giuliani a folyóiratban megjelent cikkében kifejtette: túl nagy figyelem összpontosul a közel-keleti béketárgyalásokra, mert az izraeli-arab konfliktus újból és újból visszatérő problémakör, és mindig ugyanazok a kérdések vetődnek fel. Végezetül a volt polgármester azt jósolta, hogy a harc hosszú lesz "a radikális iszlám fasizmus" ellen. (MTI/AFP)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket