Brit alsóházi felhatalmazás Irak ellen
2003. március 19. 11:29, utolsó frissítés: 11:29
A brit kormány kedd éjjel felhatalmazást kapott a parlamenttől az Irak elleni katonai fellépésre, de ennek ára minden idők legnagyobb lázadása volt a kormánypárti padsorokban.
A házban 217-en voksoltak az ellenindítványra, 396-an ellene. A még nem végleges szerda hajnali összesítés szerint a 411 kormánypárti képviselő közül legalább 140 szavazta meg a kormányjavaslat ellenében beterjesztett háborúellenes határozati tervezetet, vagyis jóval több, mint három hete, amikor az iraki kérdésről rendezett, akkor még elvi vitanap után 122-en fordultak szembe a kabinettel. Az volt a kedd éjjeli "éles" szavazásig a legnagyobb kormánypárti lázadás az újkori brit politikatörténetben.
Az éjszakába nyúló vitanapon Tony Blair kormányfő nem hagyott kétséget afelől, hogy a voksolás kimenetelétől saját politikai jövőjét is függővé teszi. Blair a vita egy pontján azt mondta: a visszavonulás, a Perzsa-öböl térségébe kivezényelt 45 ezer fős brit katonai kontingens visszahívása olyan pillanatban jelentené az ország kudarcát, amikor a legnagyobb szükség lenne az elszántságra. - Ebben nem leszek partner - mondta a miniszterelnök, londoni kommentárok szerint világosan arra célozva, hogy lemond, ha az alsóházi Labour-frakció többsége ellene fordul az iraki kérdésben. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket