Kígyók, skorpiók közt él 1400 palesztin menekült az iraki-szíriai határnál
2007. június 27. 11:45, utolsó frissítés: 11:45
Több mint 1400 palesztin rekedt az iraki-szíriai határon "pokoli körülmények között", többen már több mint egy éve vannak ott - közölte kedden az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR).
A menekültek helyzete napról napra romlik, és az az érzésük, hogy a panaszuk "pusztába kiáltott szó, amelyet senki sem hallgat meg" - mondta Genfben Jennifer Pagonis, az UNHCR szóvivője. A szóvivő, aki szerint a menekülteknek sürgős orvosi segítségre és humanitárius megoldásra van szükségük, a térség országaitól kért segítséget a szenvedéseik enyhítéséhez.
A szíriai határtól három kilométernyire tavaly decemberben megnyitott el-Valíd táborban, ahol több mint ezer menekült zsúfolódott össze, négy gyermek és legalább egy cukorbeteg állapota súlyos. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) mindent megtesz, hogy segítséget nyújtson a menekülteknek, de ez lehetetlen egy olyan táborban, amely "tele van kígyóval és skorpióval, nincsen ivóvíz, tisztálkodási lehetőség, sem megfelelő ellátás" - fejtette ki Jennifer Pagonis.
A palesztinokat, akik a bagdadi erőszakos cselekmények miatt menekültek el abban a reményben, hogy eljutnak Szíriába, a múlt héten megtámadta egy fegyveres csoport is, amely élelmiszert zsákmányolni tört be az el-Valíd táborba.
A segélyszervezetek munkatársait a térségben lakó irakiak megfenyegették, és gyakran akadályozzák őket abban, hogy segítséget nyújtsanak a sátrakban összezsúfolódott palesztinoknak, egy olyan vidéken, ahol a hőmérséklet a 50 Celsius-fokot is meghaladhatja, és gyakoriak a homokviharok. A menekültek közül ennek ellenére senki sem akar visszatérni Bagdadba - mondta el a szóvivő.
Az UNHCR adatai szerint mintegy 15 ezer palesztin él ma is Irakban, ahol az a veszély leselkedik rájuk, hogy áldozatul eshetnek erőszakos cselekményeknek, emberrabló és foglyaikat megkínzó fegyveres csoportoknak. (MTI/AFP)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket