A magyar kormány engedélyezte a légtérhasználatot
2003. március 17. 10:53, utolsó frissítés: 10:53
Használhatják Magyarország légterét és kijelölt repülõtereit azok az Irakba tartó amerikai és brit gépek, amelyek az ENSZ határozatainak végrehajtását fogják kikényszeríteni. A magyar kormány lovasberényi ülése után nyilatkozatban közölte: tudomásul veszi, hogy az érvényben levõ parlamenti felhatalmazás alapján az illetékes hatóságok engedélyezik a légtérhasználatot.
Kovács László külügyminiszter korábban közölte, hogy a nemzetbiztonsági kabinet támogatólag terjesztette a kérést a kormány elé, hangsúlyozva azt is, hogy egy öt évvel ezelõtt elfogadott országgyűlési határozat értelmében a légtér átengedésérõl a kormány saját hatáskörében dönthet. 1998. február 20-án vált érvényessé egy 17-én hozott döntés, az 1998/11-es parlamenti határozat, amely úgy fogalmaz, hogy a magyar országgyûlés felhatalmazást ad azoknak az országoknak a harci- és szállítórepülõgépei átrepülésére, a légtérhasználatra, amelyek az Irakkal kapcsolatos ENSZ határozatok végrehajtása érdekében lépnek fel. Az akkori parlamenti határozat ma is érvényes, mert semmiféle lejárat nincs, azóta sem helyezte senki hatályon kívül - közölte a külügyminiszter. (mno)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket