Pakisztáni diákok elrabolták, majd szabadon engedték a kínai örömlányokat
2007. június 25. 14:49, utolsó frissítés: 14:49
Kilenc embert, köztük hat nőt raboltak el, majd engedtek szabadon szombaton Iszlámábádban vallási szélsőséges pakisztáni diákok, akik "erkölcstelen cselekedetekkel" vádolták túszaikat.
A radikális iszlám papjairól és diákjairól ismert iszlámábádi Lál Maszdzsid (Vörös Mecset) medresze - vallási iskola - diákjai egy fővárosi épületből rabolták el túszaikat. A biztonsági őrök szerint a "tálib diákok" behatoltak a házba, és elhurcolták a "kínai lakókat". A túszok között hét kínai volt.
A diákok közleményükben arról tájékoztattak, hogy az elrabolt idegen nők prostitúcióval foglalkoztak egy masszázsszalonban, a túszejtéssel pedig jobb belátásra akarták bírni őket. Tudatták, hogy nem is rabolták el túszaikat, hanem csak elvitték, hogy "meggyőzzék őket". "Ez a diákok természetes reagálása a trágárságra és a szemérmetlenségre" - közölték. Néhány órával később valamennyi túszt szabadon engedték.
A Vörös Mecset papjainak és diákjainak radikalizmusa régóta fejtörést okoz a pakisztáni hatóságoknak, de a kormány eddig kerülte a kemény fellépést. (MTI/Reuters)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket