Két párhuzamos palesztin vezetés: "egységkormány" és "szükségkormány"
2007. június 18. 14:17, utolsó frissítés: 14:17
Mahmúd Abbász palesztin elnök előtt letette az esküt vasárnap Rámalláhban az általa kinevezett szükségkormány, amelyben a Hamász radikális szervezetnek nincsenek miniszterei. A Hamász törvénytelennek nevezte az új kormányt.
A miniszterelnök Szalám Fajjád független képviselő lett, aki pénzügyminiszter volt az Abbász által csütörtökön menesztett, a Hamász és a mérsékeltebb Fatah mozgalom alkotta nemzeti egységkormányban. Fajjád megtartja a pénzügyi tárcát is. Végrehajtói jogkörével élve Abbász egy korábbi gerillaparancsnokot, a Fatah szövetségesének számító Abder-Razak Jahját nevezte ki belügyminiszterré. Fajjád az eskütételkor kijelentette: ragaszkodik ahhoz, hogy a Gázai övezet és Ciszjordánia egysége megmaradjon.
Abbász hivatala bejelentette, hogy a palesztin elnök rendeletben törvényen kívül helyezte a Hamász katonai szárnyát, valamint a szervezetnek a Gázai övezetben tevékenykedő rendőri osztagait. E fegyveres csoportok tagja ellen büntetőjogi eljárást indítanak.
Számi Abu Zuhri, a Hamász egyik szóvivője ezekre reagálva közölte: Abbász "más arab tényezőkkel együtt sajnos részese lett annak az amerikai-izraeli összeesküvésnek, amelynek célja a Hamász mozgalom megbuktatása. A Hamász mint mozgalom a palesztin népben gyökeredzik, ahhoz kötődik. Az ellenállás folytatódik, és megállíthatatlan" - jelentette ki. Iszmáil Haníje, a menesztett nemzeti egységkormány miniszterelnöke saját kormányát tekinti törvényesnek.
Az Iszlám Konferencia Szervezete (OIC) felszólította a palesztin Fatah és Hamász mozgalmat, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz. Ekmeleddin Ihsanoglu, a szervezet főtitkára vasárnap kiadott közleményében sürgette a mozgalmak vezetőinek párbeszédét. Ezzel egyidejűleg a Palesztin Hatóság alapszabályának és a törvényességnek a betartására, a palesztin nemzeti intézmények megőrzésére hívott fel. Ihsanoglu június 20-ra Dzsiddába összehívta az OIC különbizottságát, hogy tanulmányozza a palesztin területeken történt eseményeket. (MTI/AP/Reuters/AFP)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket