Észak-Korea saját atomfegyvert gyárthat?
2003. március 13. 10:54, utolsó frissítés: 10:54
Észak-Korea a korábban feltételezettnél sokkal hamarabb, évek helyett már hónapokon belül képes lesz arra, hogy atomfegyver gyártására alkalmas dúsított uránt állítson elő - jelentette ki szerdán James Kelly amerikai külügyi államtitkár-helyettes a szenátus külügyi bizottsága előtt.
Észak-Korea uránalapú atomfegyverkezési programja egy nemrég elkészült kongresszusi jelentés szerint "még évekig" nem lesz képes számottevő mennyiségű hasadóanyag előállítására. Ezzel szemben Kelly szenátusi meghallgatásán közölte, hogy a phenjani kormány mind urán alapú, mind pedig plutónium alapú programja révén rövid időn belül nukleáris fegyverekre tehet szert. Phenjan kétoldalú tárgyalásokat sürget az Egyesült Államokkal.
Washingtoni kormánytisztviselők szerdán közölték, hogy felújítják az amerikai katonai felderítő repüléseket Észak-Korea partjai mentén, a Japán-tenger felett, nemzetközi légtérben. A repüléseket március 2-án függesztették fel azután, hogy egy amerikai RC-135 felderítő repülőgépet a koreai partoktól mintegy 240 kilométerre négy észak-koreai vadászgép fenyegetően közrefogott és mintegy 20 percen át kísért. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket