Ötven év után helyreállították a vonatközlekedést a két Korea között
2007. május 17. 16:31, utolsó frissítés: 16:31
Több mint fél évszázad után átgördültek csütörtökön az első vonatszerelvények az Észak- és Dél-Koreát elválasztó erődített fegyverszüneti övezeten. A két Korea közti 2000-es csúcstalálkozón született egyezség a vasúti összeköttetés helyreállításáról. Az összekötő sínpályákat, amelyeket a koreai háborúban (1950-1953) romboltak le, már 2003-ban helyreállították dél-koreai költségen, de a vasúti közlekedés mostanáig nem indult meg a felek meg-megújuló vitái miatt. A próbajáratok elindítását az tette most lehetővé, hogy tetemesen javult a légkör Phenjan és Szöul között, miután megállapodás született februárban Észak-Korea atomprogramjának felszámolásáról.
Az északi fél nem győzi azonban hangsúlyozni, hogy csak próbajáratokról van szó. Phenjan többször is visszautasította a közelmúltban Szöul kérését, hogy létesítsenek állandó vasúti összeköttetést.
Ri Dzse Dzsung dél-koreai országegyesítési miniszter a demilitarizált övezettől 12 kilométerre délre fekvő Munszan vasútállomásán rendezett ünnepségen történelmi jelentőségűnek nevezte a vasúti közlekedés újraindítását, és kijelentette: az esemény a két ország egységét jelképezi. A dél-koreai elnöki hivatal szóvivője "a béke kezdeteként" jellemezte a fejleményt. (A két ország nemzetközi jogi értelemben még hadiállapotban van, békét ugyanis nem kötöttek a koreai háború végén, csak fegyverszünetet.)
Egy-egy szerelvény haladt keresztül a két országot elválasztó fegyverszüneti demarkációs övezet nyugati és keleti szektorán, az egyik Dél-Koreából ment Észak-Koreába, a másik fordítva. Az előbbi a dél-koreai Munszanból az északi Keszongba ment, az utóbbi pedig a Koreai-félsziget keleti partvidékén haladt az északi Kumgang-hegység egy állomásáról a dél-koreai Csedzsin felé. Mindkét szerelvényen 150 személy utazott, 100-100 dél-koreai és 50-50 északi. Mindkét vonat mintegy 25 kilométeres távot tett meg mindössze. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket