Megszavazta a kormányfői tisztség megteremtését a palesztin parlament
2003. március 11. 10:13, utolsó frissítés: 10:13
A kormányfői tisztség megteremtése mellett foglalt állást nagy többséggel a palesztin parlament hétfői ülésén Rámalláh-ban. A képviselők 63 szavazattal 3 ellenében, négy tartózkodás mellett voksoltak a miniszterelnöki poszt létrehozására, nem döntöttek azonban eddig arról, hogy a tisztséget ki töltené be. Jasszer Arafat palesztin vezető a mérsékelt hírében álló Mahmúd Abbászt jelölte a posztra, és a jelölést a parlament várhatóan el is fogadja majd.
A Hamász és az Iszlám Dzsihád radikális palesztin mozgalmak hétfőn elutasították a palesztin parlamentnek a kormányfői poszt megteremtéséről hozott döntését. E poszt létrehozása nem változtat semmit nemzetünk valóságán, csupán játék a cionista és amerikai agresszorokkal - közölte az AFP-vel Iszmail Hanija, a Hamász egyik magas rangú politikai vezetője. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket