Tallini zavargások: tiltakoztak a szovjet emlékmű áthelyezése ellen
2007. április 27. 12:19, utolsó frissítés: 13:21
Több mint 300 embert őrizetbe vettek péntekre virradóan az észt főváros központjában az ottani II. világháborús szovjet emlékmű áthelyezése elleni, csetepatéba torkolló tiltakozás után - közölte a rendőrség.
A zavargásoknak egy halottja és 43 sebesültje volt. Tallinn rendőrfőnöke, Raivo Kuut szerint az áldozat kórházba szállítása után halt meg, további részleteket nem közölt.
A tegnapi összecsapások voltak a legsúlyosabb erőszakos cselekmények az országban Észtország függetlenségének 1991-es kikiáltása óta.
Közben a Baltic News Service arról adott hírt, hogy befejeződött az emlékmű kitelepítése Tallinn központjából és azt titkos helyre szállították. A tájékoztatás szerint a tiltakozók - többségében fiatalok, akik közül sokan ittasak voltak - kora este törni-zúzni kezdtek, szinte a teljes tallinni belvárost feldúlták. A rendőrség villanógránátokkal és vízágyúval próbálta megfékezni a zavargást, szemtanúk szerint könnygázt is bevetettek.
Éjféltájban Juri Pihl észt belügyminiszter az ETV televízióban bejelentette, hogy a hatóság ura a helyzetnek, de egy órára rá újabb összetűzésekről érkeztek hírek. A rendőrségi szóvivő szerint a rendzavarásnak vajmi kevés köze volt a szovjet emlékmű áthelyezéséhez.
Az észtországi lakosság egyharmadát kitevő orosz ajkúak számos csoportja fogadkozott korábban, hogy megakadályozza a jobbközép tallinni kormány tervének végrehajtását, miszerint az emlékművet - egy szovjet katonát ábrázoló bronzszobrot - és a hozzá tartozó sírkertet áttelepítik a belvároson kívüli katonai temetőbe.
Csütörtökön a nap első felében alig ötven tüntető gyűlt egybe az emlékmű közelében, s a kis csoport is csak a kivezényelt rendőrök szidalmazására szorítkozott. Késő délutánra azonban mintegy ezerre, egyes becslések szerint több ezerre nőtt a tiltakozók száma. A rendőrség és a különleges biztonsági erők ekkor kettős élő gyűrűt vontak a már fémkerítésekkel körülvett emlékmű köré. A tüntetők egyes csoportjai este megpróbálták áttörni a kettős gyűrűt, de a rendőrség gumibottal és gázspray használatával visszaszorította őket.
A náci Németország ellen harcoló szovjet katonák emlékére, illetve tiszteletére emelték 1947-ben a most viták középpontjába került emlékművet, ám sok észt inkább a súlyos következményekkel járó szovjet megszállás jelképét látja benne.
Az orosz felsőház az Észtországhoz fűződő diplomáciai kapcsolat megszakítását készül javasolni Vlagyimir Putyin elnöknek. "Elég a halottak, a második világháborúban elesettek emlékművének megcsúfolásából" - jelentette ki péntek délelőtt Szergej Mironov felsőházi elnök az orosz szenátorok tapsa közepette. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva kegyeletsértőnek és indokolatlannak nevezte a tallinni döntést és közölte: komoly következményei lesznek Oroszország és Észtország kapcsolataira nézve. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
VilágRSS
Most Brüsszel a „szabadságkonvoj” célpontja
A német kancellár ma Kijevbe, holnap Moszkvába látogat. Utolsó kísérlet a béke megőrzésére?
Oroszországnak sürgősen enyhítenie kell az orosz-ukrán határ térségét sújtó katonai feszültséget - közölte Olaf Scholz.
A szexuális bántalmazás és kizsákmányolás áldozatai fiúk is lehetnek
A magyarországi Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány egy úttörő jelentést tett közzé január végén: egy másfél évig tartó alapos felmérést végeztek a kimondottan fiúkat érintő szexuális bántalmazásról és kizsákmányolásról.
Megérkeztek Párizsba a francia szabadságkonvojok: a rendőrség könnygázzal próbálja szétoszlatni a tüntetőket